2024. március 28.

Szent Ferenc ünnepe

Gyulafehérvári főegyházmegye:

Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Szent Ferenc tiszteletére: Nagyszeben: ferences templom, Fehéregyháza, Holló, Petőfalva, Nagytusnád, Kányád.

  • Assisi Szent Ferenc ünnepének előestéjén, október 3-án, a szárhegyi ferences templomban délután 5 órakor, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen, a ferences templomban pedig a délután 6 órakor kezdődő szentmise keretében emlékeznek meg Szent Ferenc elszenderüléséről.
  • A csíksomlyói kegytemplomban október 3-án, csütörtökön emlékeznek meg Assisi Szent Ferenc Atyánk tranzitusáról – égbe költözéséről. Az ünnepi szentmise este 7 órakor kezdődik.

  • Október 3-án a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániatemplomban este 6 órakor Böjte Csaba OFM mutatja be a szentmisét. Utána szentségimádás lesz a Medjugorjei Imacsoport vezetésével, majd rózsafüzér-imádság. Az est folyamán gyűjtés lesz a Szent Ferenc alapítvány számára.
  • Kolozsváron, a ferences templomban október 4-én, szerdán Assisi Szent Ferenc ünnepén a búcsús  szentmisét délután 6 órától tartják.
  • nagytusnádi templomban október 4-én, pénteken délután 5 órakor ünneplik a búcsút. A szentmise főcelebránsa és  szónoka Miguel Maury Buendía apostoli nuncius, a Szentszék romániai és moldáviai nagykövete. A liturgia előtt délután 3 órakor leteszik a napközi foglakoztató  alapkövét. A szentmisét az erdélyi Mária Rádió közvetíti. Október 6-án, vasárnap is tartanak búcsút. A fél 1 órakor kezdődő szentmise szónoka Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, székelyföldi ifjúsági lelkész.
  • A nagyszebeni ferences templom búcsúját október 4-én, pénteken délután 5 órától ünneplik. A szentmise szónoka Ruști Alexandru petrozsényi plébános.
  • Gyergyótölgyes filiájában, Hollón október 5-én, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik a búcsús szentmise.
  • Segesvár leányegyházközségében, a fehéregyházi templomban, október 6-án, a déli 12 órakor kezdődő búcsús szentmisén Pál Áron diakónus tartja a szentbeszédet.
  • Petőfalván, Imecsfalva filiájában, szintén vasárnap ünnepelnek. A búcsús szentmise, melynek szónoka Becze Lóránt szentkatolnai plébános, délután 1 órakor kezdődik.
  • Bögöz filiájában, a kányádi Assisi Szent Ferenc patronátusa alatt álló kápolna búcsúját október 6-án, vasárnap délután 1 órakor ünnepelik. A szentmisén Sebestyén Ágoston máréfalvi plébános prédikál.

Temesvári egyházmegye:

  • Az Assisi Szent Ferenc tiszteletére felszentelt ferencfalvi templom búcsúját szeptember 29-én, vasárnap ünnepli a közösség. A délután 3 órakor kezdődő szentmisét Pălie Veniamin resicabányai plébános celebrálja
  • Assisi Szent Ferenc a védőszentje az oravicabányai plébániához tartozó Szászkabánya templomának. A búcsút október 5-én, szombaton ünnepli a közösség. A délelőtt 11 órakor kezdődő szentmisét Dumitru Daniel oravicabányai plébános celebrálja.

Szatmári egyházmegye:

  • A nagybányai kápolna búcsúját 4-én, pénteken délután 5 órától magyar nyelven, 7 órától román nyelven ünneplik Román János, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója szentbeszédével.
  • A borsabányai búcsút szombaton délelőtt 10 órától román nyelven, déli 12 órától magyar nyelven, Hársfalvi Ottó általános helynök ünnepi szónoklatával tartják.

Dátum

2019. október 03., csütörtök - 2019. október 06., vasárnap