Szent Borbála-napi búcsúk

Gyulafehérvári főegyházmegye:

Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Szent Borbála tiszteletére: Petrilla, Petrozsény, Kapnikbánya, Gyalár.

  • petrozsényi plébániatemplomban december 4-én tartják a Szent Borbála-napi búcsút. Szerdán déli 12 órakor román nyelven mutatnak be szentmisét. A liturgia főcelebránsa Miguel Maury Buendía apostoli nuncius, a Szentszék romániai és moldáviai nagykövete, szónoka pedig Veres Stelian plébános-helyettes Kolozsvárról. A szentmisét követően a templom előtti körforgalomban leleplezik Szent Borbála szobrát, amely Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész alkotása. Délután 3 órakor az óvoda program keretében játszótér átadásra kerül sor a Jézus Szíve Gyermek Központnál. A délután 5 órakor kezdődő magyar nyelvű szentmise főcelebránsa Pál József-Csaba temesvári megyés püspök, a szentbeszédet P. Bátor Botond pálos atya tartja Hargitafürdőről. Az ünnepségen részt vesz Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

  • Kapnikbányán vasárnap, december 1-én délután fél 1 órakor a búcsús szentmise homíliáját Hájtájer István nagybányai Krisztus Király egyházközség plébánosa mondja.
  • petrillai egyházközségben december 7-én, szombaton déli 12 órakor ünneplik a Szent Borbála-búcsút.

Dátum

2019. december 01., vasárnap - 2019. december 04., szerda

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here