2024. március 28.

Szent Bonaventura püspök és egyháztanító

Bonaventura 1218-ban született Viterbo közelében. Gyermekkorában Assisi Szent Ferenc gyógyította meg súlyos betegségéből, ő adta neki a Bonaventura nevet is. Párizsban tanult. (Akkoriban ott tanult Aquinói Szent Tamás is.) Később ott kapott tanári katedrát is. 25 éves korában a ferences rendbe lépett, amely őt 1257-ben megválasztotta 7. rendfőnökének. Nagy bölcsességgel vezette rendjét haláláig. Őt tekintik a rend második alapítójának. X. Gergely pápa albanói bíboros-püspökké nevezte ki. 45 könyve maradt ránk. Szent Tamás mellett Őt tekintjük a középkor legjelentősebb hittudósának. AII. lyoni zsinaton nagy része volt abban, hogy létrejött a görögökkel való unió. Meghalt 1274. július 15-én Lyonban, közvetlenül a zsinat bezárása után.
Lelkipásztorok, püspökök miséje, 317. vagy egyháztanítók miséje, 323.

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://www.katolikus.hu/szentek/0715.html

Liturgia:
A lelkipásztorok közös olvasmányaiból, 614. oldal,
vagy: Az egyháztanítók közös olvasmányaiból, 643. oldal.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Ef 2,14–19
Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét.
Testvéreim! Meghajtom térdemet az Atya előtt: tőle származik minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 118,9.10.11.12.13.144 g. tónus.
Válasz: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem! 12b. vers.
Előénekes: Hogyan tisztíthatja meg útját az ifjú? * Úgy, hogy megtartja tanításodat.
Egész szívemből téged kereslek, * ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek.
Hívek: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
E: Szívem mélyére rejtem szavadat, * nehogy vétkezzem ellened.
Áldott vagy, Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
H: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
E: Elsorolom ajkammal * szádnak minden rendelését.
Végzéseid útján nagyobb örömre találok, * mint bármilyen gazdagságban.
H: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!

ALLELUJA
Alleluja. 8. szám.
Egy a ti Atyátok, a mennyei, * és egy a ti tanítótok, a Krisztus. Mt 23,9b.10b 8 G. tónus.
Alleluja

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből Mt 23,812
Aki legnagyobb köztetek, legyen a szolgátok.
Abban az időben Jézus így beszélt a tanítványokhoz:
„Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések: 33. vagy 32. szám.

Dátum

2019. július 15., hétfő - 2024. július 16., kedd

Idő

All of the day

Helyszín

emléknap - fehér
emléknap - fehér
Kategóriák

Szervező

RomKat.ro > Kalendárium
Email
07coio7u9mvf4je1j2nasjqpss@group.calendar.google.com