2018. szeptember 25.

Nursiai Szent Benedek

Benedek 480 körül született Nursiában, szabin nemesi családból. Rómában tanult, de erkölcstelen környezetéből még tanulmányai befejezése előtt elmenekült és Subiacoban remetéskedett. Itt 12 kisebb kolostort alapított. 529-ben áttelepedett Montecassinóba, amely aztán a szerzetességnek és a műveltségnek centruma lett. Itt írta a regulát, amelyben Kelet és Nyugat legjobb szerzetesi hagyományait egyesítette. A Szentírásban való jártasság, tapasztaltság, jóság és bölcsesség jellemezték Benedeket, és ezen jellemvonásai tükröződnek a Regulában is. Meghalt 547. március 21-én. VI. Pál Európa fővédőszentjének nyilvánította.

Imádkozzál és dolgozzál. Szent Benedek jelmondata ma is aktuális. A munka és az imádság összefügg, és egymást erősíti. Istentől kapjuk az erőt, hogy megtaláljuk és elvégezzük azt a munkát, amelyet az Ő akaratából kapunk. És minden munkavégzés, alkotás hálára indít Isten felé. A bencés rend Európa kultúrájának mozgatója volt évszázadokon keresztül. Benedek hatása máig ható. Éppen ezért bízzuk pártfogására a mai Európát is, ahol megkérdőjeleződtek az évezredes értékek, de látjuk, hogy ma is csak ezek alapján az értékek alapján lehet igazán emberi életet élni.

 

Dátum

2018. július 11., szerda - 2019. július 11., csütörtök

Idő

All of the day

Helyszín

ünnep - fehér
ünnep - fehér
Kategóriák

Szervező

RomKat.ro > Kalendárium
Email
07coio7u9mvf4je1j2nasjqpss@group.calendar.google.com