2024. március 28.

(Canterburyi) Szent Anzelm

A piemonti Aostában született 1033-ban vagy 1034-ben. Apja Gundulf lombardiai nemes volt, anyja Ermenberga. Gondos nevelést kapott, de anyja korán meghalt. Meghasonlott, és bebarangolta Burgundiát és Normandiát.

Végül a galliai Le Bec híres monostorában bencés lett, itt honfitársa, a tudós Lanfranc volt a kolostor priorja. 26 éves korában szerzetes lett. Tudása és szerzetesi erényei alapján 1063-ban prior, majd 1078-ban már apát volt. Teológiát tanított itt rendtársainak, de az életszentség útján is gyorsan haladt. Fiatal rendtársai ellenkeztek vele, az idősebbek féltékenyek voltak rá, de ő szelídséggel, alázattal és önfeláldozással mindenkit legyőzött.

Angliában később szintén tanított, itt 1093-ban Canterbury érseke lett. Az Egyház szabadságáért küzdve kétszer is a száműzés lett a sorsa. Keményen küzdött a simónia (egyházi állások pénzért osztogatása) és a király beiktatási gyakorlata (invesztitúra) ellen. Külső megjelenése is tekintélyt parancsolt.

Sokat írt, kiváló műveit misztikus teológia hatja át. Bölcseleti munkáiért a skolasztikus filozófia atyja címet, majd az egyházdoktori rangot kapta meg.

1109. április 21-én halt meg, sírja a canterburyi székesegyházban található.

Dátum

2017. április 21., péntek - 2024. április 21., vasárnap

Idő

All of the day

Helyszín

nem kötelező emléknap - fehér
nem kötelező emléknap - fehér
Kategóriák