Sienai Szent Bernardin áldozópap

Sienai* Szent Bernardin 1380-ban született az itáliai Massa Marittimában. Ferences pap lett és mint híres hitszónok egész Itáliát bejárta. Főképp a Jézus Neve tiszteletének elterjesztésén fáradozott. Nagy érdemeket szerzett a rendi fegyelem és a hittudomány ápolásában. Részt vett a firenzei zsinaton is és ott a latin és a görög egyház újraegyesítéséért szállt síkra. 1444. május 20-án Aquilában halt meg. Teste ugyanott, a róla elnevezett templomban nyugszik.
* Sienai ejtsd: Sziénai
Lelkipásztorok, hithirdetők miséje, 321.

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://www.katolikus.hu/szentek/0520.html

Liturgia:
A lelkipásztorok közös olvasmányaiból, 614. oldal,
vagy: A szent férfiak közös olvasmányaiból, 668. oldal.

SZENTLECKE az Apostolok CselekedeteibőlApCsel 4,8-12
Azokban a napokban: Péter a Szentlélektől eltelve így szólt: „Népünk elöljárói és ti, vénekí Ha ti ma azért hallgattok ki minket – miután egy beteggel jót tettünk –, hogy vajon ő hogyan is gyógyult meg, hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy ez az ember annak a názáreti Jézus Krisztusnak a neve által áll itt előttetek egészségesen, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból.
Ő az a kő, amelyet ti, építők elvetettetek, és mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetünk.”
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 39,2 és 4ab.7-8a.8b-9.107 b. tónus.
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Új éneket adott az ajkamra, * Istenünknek zengő éneket.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.

ALLELUJA
Alleluja. 4. szám.
„Én a világ világossága vagyok”, mondja a mi Urunk. * „Aki engem követ, övé lesz az élet világossága.” Jn 8,124 g. tónus. Alleluja.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvébőlLk 9,57-62
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések: 34. vagy 36. szám.

Dátum

2017. május 20., szombat - 2018. május 20., vasárnap

Idő

All of the day
Kategóriák

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here