2024. március 28.

Néri Szent Fülöp

Néri Szent Fülöp Firenzében született 1515. július 21-én. Szülei előkelőek voltak, jól tanult, jámborsága nagyon komoly volt. Gyermekkorában az engedelmessége, fiatal korában a tisztasága volt feltűnő. Hátat fordított gazdag örökségnek, keményen tanult, közben böjtölt és tanított. Filippo Neri vidám emberke volt, szülei és társai jó Pippónak nevezték. A domonkosoknál tanult, tőlük tanulta meg az evangéliumi szegénység szeretetét. A család kereskedőnek szerette volna nevelni. Nagybátyjához San Germanóba (Nápoly mellé) került, ő azonban nem vonzódott a várható gazdagodás felé. Sokat vívódott, mert nem tudta eldönteni, mi az igazi hivatása.

Sokat imádkozott, majd 18 évesen Rómába ment. Nevelőnek állt be, miközben ő maga szorgalmasan tanult. Maga köré gyűjtötte a fiatalokat, ácsorgókat, csavargókat. Merész elhatározással 25 éves korában nagyon aktívan és hatásosan kezdett Rómában téríteni, sokan megtértek hatására.

Gyóntatója tanácsára, sőt parancsára 1551-ben pappá szenteltette magát. Papokból és világiakból közösséget gyűjtött maga köré, ez volt első oratóriumuk a római San Girolamo della Caritá templom mellett. A fiatalok itt hittant, zenét, éneket és imádságot tanultak.

Igen sok önmegtagadást vállalt, sokat imádkozott. Mivel mise közben rendszeresen többórás elragadtatásba esett, engedélyt kapott, hogy magánkápolnában misézzen. Lelki gyermekeit a templom melletti papi házba gyűjtötte össze imára, lelki olvasásra, énekre, zenére. Mindig jókedvű, vidám ember volt, ifjaival rendszeresen játszott. Jelszava volt: megvetni a világot, de közben senkit sem vetni meg, csak önmagunkat és a megvettetést.

Mérhetetlenül alázatos volt. Pápai felszólításra megalapította az oratoriánusok papi társulatát, akik igehirdetéssel, neveléssel foglalkoztak. Mindenkinek őszintén megmondta véleményét, sokakat nevelt. Pápák és szentek lelki atyja volt.

Halálát előre megjövendölte. 1595. május 25-én, áldozócsütörtökön éjszaka megáldotta még fiait, majd hajnali háromkor csendesen lehunyta szemeit. Halála után már két hónappal megkezdődött a szentté avatási eljárása, 1622. május 14-én szentté avatták.

Dátum

2022. május 26., csütörtök - 2024. május 26., vasárnap

Idő

All of the day

Helyszín

emléknap - fehér
emléknap - fehér
Kategóriák