2024. március 29.

Nagyot tett velem Ő – zenés irodalmi inspiráció erdélyi körútja

A Nagyot tett velem Ő – zenés irodalmi inspiráció célja, hogy a zene és irodalmi szövegek által megteremtsen egy fiktív, de annál valósabb találkozást azzal, akit Prohászka Ottokár a Szép Szeretet anyjának nevez. Az alkotás célja, hogy a női szerep és nőiesség újrafogalmazásának nagy kavalkádjában felmutassa a időszámításunk középpontjában álló női alakot. Az inspiráció, műfajának köszönhetően megszólítja a klasszikus zene kedvelőit, az irodalom és színház után érdeklődőket, tematikája által pedig a vallásos embereket is

A produkció során elhangzanak E. E. Cummings, Dsida Jenő, Keresztes Szent János, Pilinszky János, Weöres Sándor, Rainer Maria Rilke versek, valamint népi archaikus imádságok és szövegkollázs Márton Áron erdélyi püspök prédikációiból, Prohászka Ottokár A Szép Szeretet anyja című könyvéből, P. Marton Marcell OCD: A bizalom szentje című elmélkedéseiből, a Szentírásból és Lisieux-i kis Szent Teréz írásaiból. A versek és prózák áradatát Johann Sebastian Bach, Sergey Rachmaninov, Alfred Schnittke, Igor Stravinsky és John Tavener muzsikája és zenés improvizáció szövi át.

Fellépők: Tarjányi Krisztina Irma (HUN) színész, Emma-Marie Kabanova (RUS) hegedűművész és Swetlana Meermann-Muret (FRA) zongoraművész

AZ ERDÉLYI KÖRÚT ÁLLOMÁSAI:
– TEMESVÁR – október 21. – Új Ezredév Református Központ – 18:30
– NAGYVÁRAD – október 22. – Nagyváradi Állami Filharmónia – 18.30 (angol és magyar nyelven)
– SZATMÁRNÉMETI – október 23. – Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia – 18:30
– SZATMÁRNÉMETI – október 24. – Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum díszterme (zárt rendezvény a líceum diákjainak)
– MAROSVÁSÁRHELY – október 26. – Kultúrpalota Kisterem – 18.30
– SZÉKELYUDVARHELY – október 27. – Városháza – Szent István terem 18:30
– GYERGYÓREMETE – október 28. – Balás Gábor Művelődési ház – 18.30

Az esemény plakátja: