2024. március 28.

Mit mond a Lélek? – Boldog Celestina Donati ünnepe Nagykárolyban

A piarista nővérek az új tematikus év – Meghallgatás Éve – keretében egy hetes eseménysorozattal készülnek Boldog Celestina Donati ünnepére Nagykárolyban.

Március 18-án, a rendalapító Boldog Celestina Donati ünnepén kezdődik a Mit mond a Lélek? – hete a piarista nővéreknél. A Kalazanci Szent József-plébániatemplomban este 6 órától Schönberger Jenő püspök mutat be szentmisét, amelynek keretében a nővérek megújítják fogadalmukat, Jó Pásztorról nevezett Ágnes nővér pedig leteszi örökfogadalmát a rend elöljárójának kezébe. Az ünnepi szónok Molnár Lehel Schp, piarista szerzetes tanár lesz.

Március 19–21. között kerül sor a szerzetes közösségben a rendi elöljáró által vezetett vizitációra, melynek középpontjában a kongregáció jövőképének kialakítása áll.

Március 20-án, szerdán délelőtt szentségimádást tartanak a Celestina Anya Oázis kápolnájában.

Március 22-én, pénteken nyílt napot tartanak az Oázisban. Szombaton 23-án, pedig új szerzetesi hivatásokért mutatnak be szentmisét az Oázis kápolnájában. A kongregáció valamennyi közössége felajánl egy szentmisét kifejezetten új hivatásokat kérve Istentől a Meghallgatás Évében. Ezt követően a rend elöljárója találkozik az Oázis kis lakóinak életét segítő önkéntesekkel.

Bővebben ITT.

Dátum

2019. március 18., hétfő - 2019. március 22., péntek

Helyszín

Nagykároly
Kategóriák