2024. március 29.

Mindenszentek ünnepe és halottak napja

Szatmári egyházmegye:

  • Szatmárnémetiben csütörtökön, november 2-án délután 4 órától Schönberger Jenő püspök szentmisét mutat be a híd melletti temető kápolnájában. A szentbeszédet Istvánfi Szilárd székesegyházi káplán mondja.

Nagyváradi egyházmegye:

  • A nagyváradi székesegyházban 2017. november 1-én, Mindenszentek ünnepén  vasárnapi program szerint lesznek a szentmisék: 8, 10, 11.30 és 18 órakor. Nagyvárad katolikusai, papok és hívek közösen 15 órakor a Rulikowski temetőben a Steinberger kápolnánál, 16 órakor pedig az egykori Olaszi temetőben található Gerliczy-, illetve a Markovits kápolnánál imádkoznak elhunytjaikért.
  • 2017. november 2-án, Halottak Napján reggel 7 órakor a nagyváradi székesegyház kápolnájában, 9 órakor pedig a székesegyház kriptájában mutatnak be szentmisét az elhunytakért. Böcskei László megyés püspök 18 órakor mutat be szentmisét a székesegyházban az egyházmegye elhunyt híveiért. Közreműködik a székesegyház Szent László Ének- és Zenekara.
  • Böcskei László megyés püspök 2017. november 3-án, pénteken délután 6 órakor a nagyváradi egyházmegye elhunyt püspökeiért, kanonokjaiért szentmisét mutat be a székesegyház kriptájában.

Temesvári egyházmegye:

A temesvári Szent Györgyszékesegyház miserendje:
– November 1-én, szerdán a vasárnapi miserend érvényes: 9 órakor magyar, 10 órakor német, 11.30 órakor és 18 órakor román nyelvű szentmise. A katolikus közösségek temetőiben ezen a délutánon megemlékező liturgiákat celebrálnak.
– November 2-án, csütörtökön, halottak napján 8 órai kezdettel Roos Márton megyés püspök rekviemet celebrál az elhunyt hívek lelki üdvéért. A szentmisét követően a főpásztor a jelenlévők kíséretében levonul a székesegyház kriptájába, ahol imádkozik az elhunytak lelki üdvéért. A kripta ezt követően nyitva marad, így aki óhajt, egyénileg imádkozhat itt is.
– November 3-án, pénteken 7.15 órakor a székeskáptalan tagjai részvételével Roos Márton megyés püspök megemlékező gyászmisét mutat be az elhunyt főpásztorok lelki üdvéért. A szentmisét követően a székesegyház kriptája ezen a napon is nyitva lesz az imádkozni, emlékezni vágyók számára.
– November 4-én, szombaton 7.15 órakor Roos Márton főpásztor megemlékező gyászmisét celebrál Pacha Ágoston és Kräuter Sebestyén megyés püspök lelki üdvéért. A szentmisét követően a székesegyház kriptája ezen a napon is nyitva lesz az imádkozni, emlékezni vágyók számára.
– November 6-án, hétfőn 7.15 órakor a székeskáptalan tagjai részvételével Roos Márton megyés püspök megemlékező gyászmisét mutat be a székeskáptalan elhunyt tagjainak lelki üdvéért.

  • A temesvár-belvárosi templomban november 1-én a vasárnapi miserend érvényes, 15 órakor a Lippai úti temetőben szertartás.
  • Gyárvárosi egyházközség: november 1-én a Millenniumi templomban a vasárnapi miserend érvényes, 11.30 órakor szentmise magyar nyelven, 14 órakor Vöröscsárdán és Győrödön, 15 órakor Magyarmedvesen, 15.30 órakor a Selyemgyár utcai temetőben, 16 órakor Újmosnicán, 16.30 órakor a Buziási úti temetőben szertartás. November 2-án, 14.30 órakor Kardostelepen, 15.30 órakor Krizsántelepen, 15 órakor Bukovácon, 16 órakor Nagyremetén temetői szertartás.
  • Az erzsébetvárosi templomban november 1-én a vasárnap miserend érvényes, 16 órakor a Rusu Sirianu úti temetőben megemlékezés.
  • A józsefvárosi templomban november 1-én a vasárnapi miserend érvényes, délután 4 órakor a Sági úti temető Feger kápolnájánál megemlékezés. November 2-án 7 órakor szentmise az egyházközség elhunyt papjaiért, 17 órakor pedig az elhunyt hívekért.
  • Az arad-belvárosi templomban mindenszentek ünnepén 8 órától német, 10.30-tól plébániai nagymise magyarul, 12-től román nyelvű szentmisét celebrálnak. 16 órától a minorita atyák az Alsótemetőben lévő központi keresztnél tartanak rekviemet. November 2-án, halottak napján a templomban hétköznapi miserend érvényes.
  • Az arad-ségai egyházközségben mindenszentek ünnepén Aradon 8.30 órától magyar, 13.30 órától a tornyai temetőben lesz szentmise és megemlékezés az elhunytakra. Az aradi Felsőtemetőben lévő központi keresztnél megemlékező imádság az elhunytakért, utána óhaj szerint, sírszentelést tartanak.
  • Az arad-mikelekai egyházközségben mindenszentek ünnepén 8 órától Öthalmon, 10. 45 órától Mikelakán szentmise, 15 órától az öthalmi, 16 órától a mikelakai temetőben emlékeznek meg az elhunytakról. November 2-án, halottak napján Öthalomban 8, Mikelakán 17 órától magyar, 18 órától román nyelvű szentmise.
  • Resicabányán szerdán a szentmisék rendje a következő: 9 órakor magyar, 10-kor német, 17:30-kor román nyelven. Délután 3 órakor a III. temetőben (Munkásotthon) imádkoznak az elhunytakért és megáldják a sírokat. Csütörtökön a szentmisék rendje a következő: 7:15 szentmise, 8-kor rekviem magyar nyelven, 9-kor rekviem német nyelven, 17:30-tól rekviem román nyelven. 11 órakor az V. számú, majd 15 órától a VII. számú temetőben imádkoznak a halottakért és megáldják a sírokat.
  • nagyiratosi egyházközségben november 1-én 10 órától szentmise Nagyiratoson, 11.30 órakor Nagyvarjason, ahol ezt követően a temetőben megemlékeznek az elhunytakról. Ugyanaznap a nagyiratosi temetőben 15 órától megemlékezés. November 5-én, vasárnap a 12.30 órától szentmise, utána a helybeli temetőben megemlékezés az elhunytakról.
  • A nagylaki egyházközségben mindenszentek ünnepén Nagyperegen 10 órától szentmise, utána megemlékezés a temetőben. 15 órától Nagylakon lesz szentmise, utána a temetőben emlékeznek meg az elhunytakról.
  • A szentannai egyházközségben november 1-én 9 órától Komlóson, 10 órától Szentannán kezdődik szentmise, utána 15 órától a komlósi,  16 órától a szentannai temetőben emlékeznek meg az elhunytakról. November 2-én Komlóson 9, Szentannán 10 órától kezdődik a szentmise.
  • A mehalai templomban november 1-én a vasárnapi miserend érvényes. November 2-án 10 órakor a szakálházi temetőben megemlékezés.
  • Az újkissodai templomban november 1-én 10.30 órakor szentmise, 12 órakor Besenyeitelepen, 14 órakor Újkissodán 15.30 órakor Ókissodán megemlékezés a temetőben és ima a síroknál. November 2-án, hétfőn 10.30 órakor az újkissodai templomban requiem az egyházközség elhunyt lelkipásztoraiért és a hívekért.
  • Szabadfalui egyházközség: október 31-én, 14.30 órakor Újpécsen megemlékezés a temetőben. November 1-én 11.30 órakor Temesságon,13 órakor Parácon, 15 órakor Románszentmihályon, 16, 30 órakor Szabadfalun megemlékezés a temetőben. November 2-án 10 órakor a szabadfalui temetőben, 13 órakor a gyülvészi, temetőben megemlékezés.
  • A lugosi templomban november 1-én 9 órakor szentmise, 14 órakor megemlékezés a temetőben, 10 órakor Kőfalun szentmise, azt követően temetői szertartás. November 2-án 12 órakor Gizellafalván és Kisfalun, 13 órakor Szapáryfalván és Bojtorjánoson, 14 órakor Nagybodófalván és Csukáson temetői szertartás.
  • A dettai templomban november 1-én a vasárnapi miserend érvényes, 14.30 órakor Bánlakon, 15 órakor Gyéren, 16 órakor Vejtén, 17 órakor Dettán megemlékezés a temetőben. November 2-án 14 órakor Dócon, 14.30 órakor Tolvádon, 15 órakor Partoson, 15.30 órakor Karátsonyifalván megemlékezés a temetőben.
  • A nagyszentmiklósi templomban november 1-én 9 órakor szentmise, 10.30 órakor Nagykomlóson 11.30 órakor Teremin, 12.30 órakor Máriaföldén, 14 órakor Nyerőn, 15 órakor Nagyőszön szentmise, 16 órakor Nagyszentmiklóson a német temetőben, 17 órakor a magyar temetőben szertartás. November 2-án a nagyszentmiklósi templomban 9 órakor szentmise.
  • Csanádi egyházközség: november 1-én 10 órakor Csanádon szentmise, 12 órakor Keglevichházán, 13 órakor Porgányon, 15 órakor Csanádon a temetőben megemlékezés. November 2-án 13 órakor Óbében, 15 órakor Pusztakeresztúron a temetőben szertartás.
  • Óteleki egyházközség: október 29-én 14 órakor Csávoson temetői szertartás, 15 órakor Keresztesen szentmise, ezt követően 16 órakor temetői szertartás. November 1-én 11.30 órakor Óteleken szentmise, 13 órakor Öregfalun, 14 órakor Aurélházán, 15 órakor Magyarszentmártonban, 16 órakor Újváron, 17 órakor Óteleken a temetőben megemlékezés. November 2-án 14 órakor Jánosföldén a temetőben szertartás, 17 órakor Óteleken szentmise.
  • Az újszentesi templomban november 1-én 12 órakor szentmise, 14 órakor Felsőbencseken szentmise és temetői szertartás, 15 órakor Hidasligeten, 16 órakor Temesgyarmaton, 17 órakor Újszentesen temetői megemlékezés. November 2-án 16 órakor Temesjenőn, 17 órakor a gyarmatai szőlőkben megemlékezés a temetőben, 18 órakor Újszentesen szentmise.
  • Gátaljai egyházközség: november 1-én 8.30 órakor Szigetfalun temetői szertartás, 10 órakor Gátalján szentmise, 12 órakor Móricföldön, 15 órakor Gátalján, 17 órakor Temesbökényben megemlékezés a temetőben. November 2-án 8 órakor Gátalján szentmise az elhunytakért, 10.30 órakor Nagyzsámban, 12 órakor Klopódián temetői szertartás.

 

Dátum

2017. november 04., szombat - 2017. november 06., hétfő