2024. március 28.

Keresztelő Szent János-búcsúk

A római katolikus egyház a Szűzanyán kívül csak Keresztelő Szent János születésnapjának szentel ünnepet. Ehhez a naphoz kötődik több templom búcsúja.

Gyulafehérvári főegyházmegye:

Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Keresztelő Szent János tiszteletére: Hátszeg, Brassó (ferences templom), Hilib, Marosvásárhely-Belváros, Csíkdelne, Háromkút, Magyracsügés, Parajd, Tekerőpatak, Homoródfürdő, Szőkefalva, Bögöz, Szentivánlaborfalva.

  • A Palánka és Gyepece közt lévő Magyarcsügésen a helyi templom védőszentjének búcsús szentmiséje június 23-án, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik.
  • Háromkúton június 23-án, szombaton délelőtt 11 órakor a búcsús szentmise keretében Tamás József püspök megáldja a felújított templombelsőt és az új harangot.
  • homoródfürdői kápolna búcsúünnepét szombaton déli 12 órától ünneplik. A szentmisén Salamon József gyimesbükki plébános prédikál.
  • Hátszegen június 24-én, vasárnap déli 12 órakor a búcsús szentmise homíliáját Bodor Attila teológiai tanár tartja.
  • Kirulyfürdőn egy évben egyszer, Keresztelő Szent János tiszteletére tartanak zarándoklatot a szabadtéri misézőhelyre. Idén a vasárnap déli 12 órakor kezdődő szentmise szónoka Simon Imre segesvári segédlelkész.
  • parajdi plébániatemplom búcsúját szintén vasárnap déli 12 órától ünneplik. A szentmisén Nagy László nyárádselyei plébános prédikál.
  • csíkdelnei Keresztelő Szent János-templom búcsúja is vasárnap délután fél 1 órakor lesz. Az ünnepi szentbeszédet Nagy József csicsói plébános tartja.
  • bögözi templomban az ünnepi búcsús szentmisét szintén június 24-én, vasárnap délután fél 1 órától tartják. A szentbeszédet Hajdó Vilmos nyugalmazott plébános mondja.
  • Gyergyótekerőpatakon a Szent János-napi ünnepi szentmise ugyancsak vasárnap délután fél 1 órakor kezdődik. A szentmisén Sajgó Balázs a gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas lelki igazgatója, a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia kisegítő lelkésze prédikál.
  • Június 24-én, vasárnap délután 1 órakor kezdődik a szőkefalvi templom búcsúja. A szentmise főcelebránsa és szónoka Jakubinyi György érsek.
  • Marosvásárhelyen a belvárosi Keresztelő Szent János-templom búcsús szentmiséjét vasárnap délután 6 órakor tartják. Ünnepi szónoka Székely Dénes teológiai tanár, kolozsmonostori plébános.
  • szentivánlaborfalvi egyházközségben szintén délután 6 órakor ünnepelnek. Itt a búcsús szentbeszédet Varga Rezső kézdikővári plébános tartja.

Dátum

2018. június 23., szombat - 2018. június 24., vasárnap