2020. augusztus 15.

Kármel-hegyi Boldogasszony-búcsúk

Gyulafehérvári főegyházmegye:

Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Kármel-hegyi Boldogasszony tiszteletére: Gyimesbükk: Barátos, Gyimesfelsőlok: Komját, Lupény, Kerelőszentpál (Haller-temetőkápolna).

  • A Gyimesfelsőlokhoz tartozó komjáti templomban július 16-án, csütörtökön délelőtt 11 órától tartják a Kármel-hegyi Boldogasszony búcsút. A szentmise szónoka Gál Hunor gyergyószentmiklósi örmény katolikus plébános.
  • Szabadtéri búcsús szentmisére várják a Kármelt szerető híveket július 16-án, csütörtökön Marosszentgyörgyre, a Kis Szent Teréz kármelita kolostor nővérei. Délután 2 órakor imaprogram, melynek keretében kerül sor az Imacsoportok és társulatok találkozójára Hajlák Attila-István imecsfalvi plébános vezetésével. A búcsús szentmisét délután 6 órától Kelemen Zoltán-Arnold újmisés mutatja be. A liturgia előtt délután 5 órától ünnepi esti dicséretet énekelnek, majd szentolvasót imádkoznak a szentmise kezdetéig.
  • A lupényi plébániatemplomban a búcsús szentmisét július 16-án, csütörtökön délután 5 órakor mutatják be.
  • Gyimesbükk filiájában, Barátoson július 18-án, szombaton délelőtt 12 órától ünneplik a Kármel-hegyi Boldogasszony tiszteletére felszentelt kápolna búcsúját. Hagyományosan a búcsú előtti pénteken szentelik meg a település házait.

Temesvári egyházmegye:

  • Július 16-án, csütörtökön a temesvári egyházmegye kármelita lelkiségi mozgalom képviselői szentmisén vesznek részt a máriaradnai bazilikában. A liturgiát délelőtt 11 órai kezdettel Laus Nikola püspöki irodaigazgató mutatja be. Ezt megelőzően, 10.30 órakor rózsafüzér-ájtatosságot tartanak, 12 órától pedig előadásra kerül sor, amelynek címe: A Szentháromság és a Kármel-hegyi Boldogasszony.

Dátum

2020. július 18., szombat