2024. április 18.

Jézus Szent Szíve ünnepe

Gyulafehérvári főegyházmegye:

A Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Jézus Szent Szíve tiszteletére: Lónya, Pusztakalán, Nagybacon, Alsórákos, Brassó-Bolonya, Málnásfürdő, Gidófalva, Kilyén, Kide, Béta, Kolozsvár-Kerekdomb, Kolozs, Felőr, Ditró, Vármező, Aranyosgyéres, Bonyha, Backamadaras, Vajola, Korond, Sáromberke, Nyárádszereda, Alsóbölkény, Madéfalva, Gödemesterháza, Szentkeresztbánya, Szovátafürdő, Hágótő, Gyergyószentmiklós: Botvár-kápolna, Székelyudvarhely.

  • Kolozsváron, a kerekdombi templom búcsúját triduum előzi meg. A szentmisék este 6 órakor kezdődnek. Jézus Szíve napján az ünnepi szentmisén délután 6 órától Kémenes Lóránt-Zoltán kolozsvári főesperes-plébános prédikál.
  • ditrói nagytemplom búcsúját pénteken délelőtt 11 órakor ünneplik. A szentbeszédet dr. Krakomperger Zoltán egri teológiai tanár, a debreceni Szent Anna egyházközség plébánosa mondja. Délután 6 órakor Szakács György Debrecenből orgonakoncertet tart. A Jézus Szíve templomban este 7 órakor is mutatnak be szentmisét.
  • kidei templomban is délelőtt 11 órakor ünneplik a búcsút. Szentbeszédet mond Husztig Róbert margittai plébános.
  • botvári kápolna búcsúja szintén délelőtt 11 órakor kezdődik. Itt énekelni fog a székesfehérvári Vox Mirabilis kórus.
  • Aranyosgyéresen szintén pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik a búcsú. A szentmise szónoka Táncos Levente-György dicsőszentmártoni plébános.
  • korondi egyházközség búcsúján, pénteken délelőtt 11 órakor a szentbeszédet Koncsag László szentegyházi plébános mondja.
  • A Zsil-völgyében harmadik éve a búcsús zarándokok a petrillai Szent Borbála-templom előtt gyülekeznek délután 3 órakor és a városon végigvonulva, imádkozva érkeznek meg a lónyai Jézus Szíve-templomhoz. A búcsús ünnepi szentmise délután 5 órakor kezdődik, a szónok Mirciov Sebastian vingai plébános, a temesvári egyházmegyéből. A hívek kilencedet imádkozva készülnek a jeles ünnepre.
  • Pusztakalánban, Jézus Szíve napján, délután 5 órától ünneplik a templom búcsúját. A szentmisén Farkas Ervin, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum prefektusa prédikál.
  • Brassó-bolonyai Jézus Szent Szíve-templom búcsúján délután 5 órakor román nyelven mutatják be a szentmisét, P. Kelemen Dragoș OFM szentbeszédével, este 7 órakor pedig magyar nyelven Bilibók Géza tusnádfürdői plébános prédikál.
  • nyárádszeredai plébániatemplom búcsús szentmiséjét június 28-án, pénteken délután 6 órakor tartják. A szentbeszédet László Szabolcs nagyernyei plébános mondja.
  • Székelyudvarhelyen a Jézus-kápolna búcsús szentmiséjét a felújítás miatt a Szent Miklós-plébániatemplomban pénteken délután 6 órakor tartják.
  • Szentkeresztbányán június 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor lesz a búcsús szentmise. Az ünnep szónoka Kiss Endre, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola lelkiigazgatója.
  • Búcsút tartanak a gordon-hegyi Jézus Szíve-kilátónál is, Farkaslaka községben. Az ünnepi szentmise, szombaton déli órakor 12 kezdődik, szónoka Bajkó Norbert a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánia segédlelkésze.
  • Vágás filiájában, Bétában vasárnap ünneplik a búcsút. A délután fél 1 órakor kezdődő szentmisén Madarász Attila bögözi plébános prédikál.
  • Gödemesterházán június 30-án, vasárnap délután 1 órakor tartják a plébániatemplom búcsúját. Az ünnepi szentmisén Korom Imre, a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József egyházközség plébánosa prédikál.
  • kolozsi plébániatemplomban vasárnap délután fél 2 órakor a búcsús szentmise szónoka László István kolozsvári segédlelkész.

Temesvári egyházmegye:

  • Jézus Szentséges Szíve ünnepén pénteken, a 18 órai kezdettel bemutatott ünnepi szentmise keretében tartják a temesvár-józsefvárosi Notre Dame zárdatemplom búcsúünnepét. A szentmise főcelebránsa Pozsonyi Dániel lugosi segédlelkész.
  • A németszentpéteri plébániához tartozó munári templomot szintén Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szentelték. A templombúcsút június 30-án, vasárnap 17 órakor ünnepli a közösség. A szentmisét Czeglédi Ferenc pécskai plébános mutatja be.

Nagyváradi egyházmegye:

  • A tenkei templom búcsúünnepén, június 23-án, vasárnap déli 12 órakor Szűcs Attila bihardiószegi plébános prédikál.
  • Szilágyszentkirályon szintén június 23-án, vasárnap ünneplik a templombúcsút. A szentmisén a szentbeszédet Nagy Jácint kárásztelki plébános tartja.
  • Fiedler István nagyváradi megyéspüspök szorgalmazására az 1930-as években fellendült Jézus Szentséges Szívének tisztelete. A nagyváradi barátok templomában azóta minden évben városközi engesztelő szentmisét tartanak. Június 28-án, pénteken a délután 6 órakor kezdődő szentmise szónoka Rákóczi Jenő berettyóújfalui plébános.

Szatmári egyházmegye:

  • Szentmisével, elmélkedésekkel, imával készülnek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hívei a június 30-i Jézus Szíve búcsúra. A kilenced magyar nyelvű szentmisét a Kálvária templomban, este 6 órakor tartják – kivételképp június 28-án, amikor reggel 9 órától is lesz szentmise. Az elmélkedések idén is különböző témákra épülnek, így: június 21-jén, pénteken Turtureanu Róbert máramarosszigeti segédlelkész az „alázatosság” gondolatától indulva tart szentbeszédet; szombaton Istvánfi Szilárd szamosdarai plébános „nagylelkűség” témában tartja homíliáját; vasárnap Román János, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója „tisztaság” témában; hétfőn Pallai Béla görögkatolikus parókus „szelídség” témában; kedden Griz László, a nagybányai Szentháromság egyházközösség segédlelkésze „szorgalom” témában; szerdán Kinczel István a Kis Szent Teréz egyházközség plébánosa „engedelmesség” témában; csütörtökön Barta Barnabás püspöki titkár „fegyelmezettség” témában; június 28-án, pénteken reggel kilenc órától illetve este hattól Fagea László nyugalmazott címzetes esperes „megbocsátás” témában; szombaton pedig Fromherz Attila lajosvölgyihutai plébános „irgalmasság, könyörületesség” címmel tart szentbeszédet és ezzel zárja a felkészülő elmélkedések sorát. A kilenced szentmisealkalmaira szeretettel várják a híveket, hogy a június 30-i Jézus Szíve búcsúra mindenki hitében megerősödve érkezhessen meg. Az idei Jézus Szíve búcsú magyar nyelvű nagymiséjének szónoka Varga László kaposvári megyéspüspök lesz.
    A székesegyház előtt felállított pódiumon, Szatmárnémeti régi főterén délelőtt 11 órától tartják a búcsús nagymisét, melynek meghívott szónoka idén Varga László kaposvári megyéspüspök lesz.

 

 

 

Dátum

2024. április 18., csütörtök - 2019. június 30., vasárnap