2024. március 28.

Jézus Szent Szíve ünnepe

Gyulafehérvári főegyházmegye:

A Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Jézus Szent Szíve tiszteletére: Lónya, Pusztakalán, Nagybacon, Alsórákos, Brassó-Bolonya, Málnásfürdő, Gidófalva, Kilyén, Kide, Béta, Kolozsvár-Kerekdomb, Kolozs, Felőr, Ditró, Vármező, Aranyosgyéres, Bonyha, Backamadaras, Vajola, Korond, Sáromberke, Nyárádszereda, Alsóbölkény, Madéfalva, Gödemesterháza, Szentkeresztbánya, Szovátafürdő, Hágótő, Gyergyószentmiklós: Botvár-kápolna, Székelyudvarhely.

  • Madéfalván 2018. június 8-án, pénteken a délelőtt 11 órakor kezdődő búcsún aranymise lesz.
  • botvári kápolna búcsúja szintén délelőtt 11 órakor kezdődik. A gyergyószentmiklósi hívek reggel 9 órakor indulnak a Szent Miklós-templom elől.
  • ditrói nagytemplom búcsúját pénteken délelőtt 11 órakor ünneplik. A szentbeszédet Kiss László, hévízi esperes-plébános tartja.
  • A kidei templomban is délelőtt 11 órakor tartják a búcsút. Szentbeszédet mond Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános.
  • Aranyosgyéresen ugyancsak délelőtt 11 órakor kezdődik a búcsús szentmise.
  • korondi egyházközség búcsúján, pénteken déli 12 órakor a szentbeszédet Both László szovátai segédlelkész mondja.
  • A Zsil-völgyében második éve a búcsús zarándokok a petrillai Szent Borbála-templom előtt gyülekeznek délután 3 órakor és a városon végigvonulva, imádkozva érkeznek meg a lónyai Jézus Szíve-templomhoz. A búcsús ünnepi szentmise délután 5 órakor kezdődik, a szónok Palcău Augustin, marosjárai plébános. A hívek kilencedet imádkozva készülnek a jeles ünnepre. A szentmisén közreműködik a máréfalvi „Con Spirito” vegyeskórus, Dávid Izabella vezetésével.
  • Székelyudvarhelyen a Jézus-kápolna búcsús szentmiséje pénteken délután 5 órakor kezdődik. Itt Koncsag László szentegyházasfalvi plébános  prédikál.
  • nyárádszeredai plébániatemplom búcsús szentmiséjét június 8-án, pénteken délután 6 órakor tartják. A szentbeszédet Lőrinczi Károly vicei plébános mondja.
  • Pusztakalánban, Jézus Szíve napján, délután 5 órától ünneplik a templom búcsúját. A szentmisén Popesc Mihăiță Cristian diakónus prédikál.
  • Kolozsváron, a kerekdombi Jézus Szíve templomban a búcsút szintén pénteken délután 6 órától tartják. A szentmisén Székely Dénes teológiai tanár, kanonok, kolozsmonostori plébános prédikál.
  • A Brassó-bolonyai Jézus Szent Szíve-templomban délután 5 órakor magyar nyelven, este 7 órakor pedig román nyelven mutatják be a búcsús szentmisét.
  • Búcsút tartanak a gordon-hegyi Jézus Szíve-kilátónál is, Farkaslaka községben. Az ünnepi szentmise előtt, szombaton délelőtt 11 órakor, megáldják a Zawaczki Walter szobrászművész által készített keresztutat. A szentmise délután 1 órakor kezdődik, szónoka Jakab Lajos vágási plébános és az erdélyi Mária Rádió közvetíti.
  • Szentkeresztbányán június 9-én, szombaton délelőtt 11 órakor lesz a búcsús szentmise.
  • kolozsi plébániatemplomban június 9-én, szombaton délután 6 órakor a búcsús szentmise főcelebránsa és szónoka Veres Stelian plébániai kormányzó Kolozsvárról.
  • Vágás filiájában, Bétában vasárnap a délután fél 1 órakor kezdődő búcsús szentmise szónoka Szabó Gyula nyugalmazott plébános.
  • Gödemesterházán június 10-én, vasárnap délután 1 órakor tartják a plébániatemplom búcsúját. Az ünnepi szentmisén Márton István gyergyótölgyesi plébános prédikál.

Nagyváradi egyházmegye:

  • 2018. június 3-án, vasárnap tartják a cséffai Jézus Szíve tiszteletére szentelt templom búcsúját. A déli 12 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Varga Sándor, biharpüspöki plébános.
  • Pénteken délután 6 órakor Jézus Szíve tiszteletére ünnepi szentmisét tartanak a nagyvárad-olaszi Barátok templomában. A szentmise főcelebránsa és szónoka Fodor József általános helynök lesz.

Szatmári egyházmegye:

  • A szatmári egyházmegye Jézus Szíve-búcsúját kilenced előzi meg. A hagyományoknak megfelelően idén is az ünnepet követő vasárnapon június 10-én tartják. A székesegyház előtt felállított pódiumon, Szatmárnémeti régi főterén, délelőtt 11 órától tartják a búcsús nagymisét. A szentmise meghívott szónoka idén Labancz Zsolt SchP, a Magyar Piarista Rend Tartományfőnöke.
  • Érkörtvélyesen pénteken délelőtt 11 órától kezdődik a szentmise, a szentbeszédet Nagy János Csaba érsemjéni plébános tartja.
  • Nagytarnán szintén pénteken délelőtt 11 órától tartják a búcsút. Itt a szentmisén Antku István mikolai plébános prédikál.
  • Tiszaveresmarton szintén pénteken ünnepel. Délután 6 órakor a templom búcsúján Linzenbold Szabolcs máramarosszigeti segédlelkész tartja a homíliát.

Temesvári egyházmegye:

  • Pénteken, délután 6 órakor tartják a temesvár-józsefvárosi Notre Dame zárdatemplom búcsúünnepét. A szentmise főcelebránsa Reinholz Andreas máriaradnai plébános.
  • Pénteken délután 5 órakor a nagykomlósi templomban búcsús szentmise főcelebránsa Bene Tamás csanádi plébános.
  • Az aninai közösség június 10-én, vasárnap ünnepli a templombúcsút. A Jézus Szent Szíve tiszteletére felszentelt templomban Jäger Martin plébános délelőtt 10 órai kezdettel celebrál szentmisét.
  • A temesvár-erzsébetvárosi templomot 1938-ban szentelték fel Jézus Szentséges Szíve tiszteletére. A templombúcsú alkalmából az ünnepi szentmisét június 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor Georg Henn németországi újmisés mutatja be.
  • A Jézus szíve tiszteletére felszentelt dezsőházi templom búcsúünnepségét vasárnap délelőtt 11 órától tartják, szentbeszédet mond Sztojanovics Péter plébános.

Dátum

2024. március 28., csütörtök - 2018. június 10., vasárnap