Jegyeskurzus Marosvásárhelyen

A Katolikus Családpasztorációs Iroda szervezésében február 4-én, kedden jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen. Ez önismereti, párkapcsolati és hitbeli segítség kíván lenni olyan fiataloknak, akik házasságra készülnek. Egy több hetes lehetőség a párkapcsolat elmélyítésére, ismerkedési keret más párokkal, közösségben való felkészülés a szentségi házasságra és a keresztény családi életre.

A találkozók kedd esténként vannak 19.00-21.00 óra között. Lelkész, orvos, pszichológus szakemberek és keresztény házaspárok a meghívottak. Az együttlét formája interaktív. Nemcsak előadások meghallgatásából áll, hanem munkalapok témái szerint páros beszélgetésekből, illetve csoportmunkából.

Elsősorban azok jelentkezését várják, akik a 2020-as év folyamán szeretnének összeházasodni. Jelentkezhetnek olyan párok is, akik egyszerűen csak szeretnék jobban megismerni önmagukat és kapcsolati készségeiket.

A kurzus házigazdái: Csiby-Kilyén Zoltán és Csilla.

Jelentkezni február 1-ig lehet Szénégető István plébánosnál az alábbi elérhetőségeken: szenegetoi@gmail.com , 0743 138 784.

A kurzus április 7-én ér véget.

Dátum

2020. február 04., kedd

Idő

19:00

Helyszín

Marosvásárhely