2019. augusztus 24.

Gyimesbükki pünkösdi ünnepsorozat a hivatások évében

2019. június 7-én, pénteken

  • 11:40 A Boldogasszony zarándokvonat érkezése, utasainak fogadása a gyimesbükki vasútállomáson. A zarándokvonat lelki vezetői: Tamás József gyulafehérvári püspök, Burbela Gergely verbita szerzetes, Tímár Asztrik OFM.
  • 12:00 Kontumácban: Szentgyónás elvégzésére lehetőség, Emlékezzünk és töltekezzünk az imádság erejével előadás, Szentségimádás a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülőben.
  • 13:00 Dani Gergely 100 éve született. Megemlékező gondolatok Dani Gergely atyáról, a Dani Gergely Általános Iskola diákjai és pedagógusai előadásával. Felkészítő tanár: Antal Etelka igazgató.
  • 13.30 órától, Isten útján járó zarándoklatra indító szentmise Márton Áron püspök atyára emlékezve, aki 1949-ben, a 458 megbérmált fiatal és számos hívő kíséretében indult Csíksomlyóra, a Segítő Szűzhöz. A szentmisét celebrálja Tamás József gyulafehérvári püspök
  • 15.10 A csíksomlyói gyalogos zarándoklatra indulók a kontumáci kápolnától, a zarándoklat emlékére állított szentkereszttől, lobogókkal, lovas kísérettel, külön áldásra gyülekeznek és indulnak a hétfőig tartó zarándoklatra.
  • 15.15 A zarándokok útra bocsátása és megáldása.
  • 16.00 Megérkezés a gyimesi nagy templomba. A zarándokok a Csíksomlyói Segítő Szűz és Márton Áron püspök ábrázoló hármas tartórúd lobogóval folytatják a zarándoklatot Gyimesfelsőlokig.
  • 16.35 órakor a Boldogasszony zarándokvonat visszaindulása a gyimesi vonat állomásról.

 2019. június 8-án, szombaton

  • 04.30 A gyalogos zarándoklat folytatása a gyimesfelsőloki templomtól Csíksomlyóra
  • 12.30 Szentmise a csíksomlyói Hármashalom oltárnál
  • 18.00 Dani Gergely építette templomban, a Márton Áron püspök atya 70 évvel ezelőtti bérmálásának, és Csíksomlyóra indulásának színhelyén, esküvős szentmise és keresztelés. Isten áldását kérjük a családosakra, a szent házasságban élő testvéreinkre.
  • 19.30 Gyertyás körmenet gyimesi kálvárián vendégeinkkel és a helyi hívekkel.

 2019. június 9-én, pünkösdvasárnap

  • A Nagyboldogasszony gyimesek legősibb plébánia anyatemplománál, a hősök, a hit kapuja, a Márton Áron keresztútja emlékhelyénél ünnepi programmal, imával várják a kedves zarándokokat.
  • 11:13 A Székely gyors és a Csíksomlyó expressz zarándokvonat érkezése a gyimesbükki pályaudvarra.
  • 10.00 Kontumácban: Szentgyónás elvégzésére lehetőség, rózsafüzér imádság, szentségimádás.
  • 11:30 Emlékezzünk és töltekezzünk az imádság erejével – Miklós Szilárd gyakorlatiéves kispap és Mester Arnold kispap vezetésével.
  • 11:59 Mennynek királyné asszonya
  • 12:00 A kontumáci kápolna szabadtéri színpadán a marosvásárhelyi Mustármag közösség előadásában: Emlékezzünk nagyjainkra zenés élőadás, Pap László lelki igazgató vezetésével.
  • 12:55 A zarándokok köszöntése a Kontumácban: Görbe Vilmos polgármester, Salamon József plébános
  • 13:00 Megemlékező Dani Gergely atyáról: Antal Erzsébet ny. tanítónő méltató gondolatai.
  • 13:05 Szentmise a kontumáci kápolnánál a pünkösdi zarándoklat 12. évfordulóján. Celebrálja Salamon József gyimesbükki plébános.
  • 14:30 A Szent István király tiszteletére felmatricázott mozdony jön az őrházhoz.
  • 14:30 Az őrházánál: A településünk képviselőinek köszöntője, és a gyimesbükki Dani Gergely Általanos Iskola diákjainak műsora. Vezeti Antal Etelka igazgató.
  • 16:25 A Székely gyors és a Csíksomlyó expressz zarándokai elbúcsúznak Gyimesbükktől és indulnak Madéfalva felé.
  • 18.00 Szentmise a Dani Gergely építette templomban, a Márton Áron püspök atya 70 évvel ezelőtti bérmálásának, és Csíksomlyóra indulásának színhelyén.

 2019. június 10-én, pünkösdhétfőn

  • 08.00 A gyimesbükki gyalogos zarándokok indulása Gyimesközéplokról Gyimesbükkbe.
  • 11.00 Hálaadó szentmise a Csíksomlyóról visszaérkezett zarándokokkal a plébánia templomban. Ebben a szentmisében teszi le az esküjét az egyháztanács.

Dátum

2019. augusztus 24., szombat - 2019. június 10., hétfő

Helyszín

Gyimesbükk

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here