2024. április 19.

Egyházmegyei zarándoknap Nagyváradon

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívja az egyházmegye híveit, papjait és különösképpen a fiatalokat, a bérmálkozásra készülőket húsvét 5. vasárnapján a nagyváradi székesegyházba, hiszen a helyi hagyomány szerint ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt ünnepelik az egyházmegye hívei.

A program 10 órakor a zarándokok fogadásával és ráhangolódással kezdődik. A főpapi szentmisét, amelyre az egyházmegye papsága, szerzetessége és hívei mellett a szomszédos egyházmegyékből is érkeznek vendégek, 11 órától mutatják be. A szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György pécsi megyés püspök. A szentmisét Szent László ereklyéjével végzett körmenet követi. Az ünnepi program lezárásaként a Debreceni Hajdú Táncegyüttes műsorát tekinthetik meg a résztvevők a székesegyház előtti téren.

Dátum

2019. május 19., vasárnap

Idő

10:00

Helyszín

Nagyvárad