2024. március 29.

Cappenbergi Szent Gottfried

Grófi sarjként hadakozás közepette nőtt fel. Apját korán elvesztette. 1120-ban Gottfried a császár képviselőjeként még közvetített Dortmundban a város és apósa, Arnsbergi Frigyes egy vitájában. A következő tavasszal azonban mindkét cappenbergi testvér már a császár ellenségeinek táborába állt. A Münster körüli csatában nagy részben felperzselték a várost. Régi dómja is lángok martaléka lett. Cappenbergben úgy tudták, hogy Gottfried gróf bűnösnek érezte magát a dóm felégetésében. Vezeklésül mélyen megrendülve lemondott a világi életről, de nemcsak saját lelki üdvössége miatt lett szerzetes, vagy alapított kolostorokat. Rábeszélte testvéreit és feleségét is a világtól való elfordulásra; egész nemesi nemzetségét ki akarta szakítani a hatalom világából. Lovagi szolgáit (105 volt a számuk) jól felszerelve kárpótlásul átadta a münsteri püspöknek.

1121 késő őszén, kilenc hónappal a münsteri dóm leégése után találkozott Szent Norberttel, aki vándorprédikátorként Krisztus szegénységét követő, apostoli életre vállalkozó férfiakat és nőket keresett a Laon melletti Prémontré közössége számára. Gottfried hallotta kölni prédikációját, s csakhamar az új rendnek ajándékozta egész kiterjedt földbirtokát; ott létesült az első három német premontrei kolostor: Cappenbergben, Varlarban és Ilbenstadtban, s később még egy női alapítás a Wesel melletti Averndorpban. Wormsban azon a napon, melyen megkötötték a konkordátumot, Norbert közbenjárására Gottfried császári menlevelet kapott a cappenbergi kolostor számára, amelyet Münster püspöke röviddel azelőtt szentelt fel. Norbert maga is odament első prépostként, és csak most vette fel rendjébe Gottfriedet és testvérét, Ottót, aki később ottani prépost lett.

 

Életéről bővebben lásd a Szentek élete vonatkozó fejezetét

Dátum

2020. január 16., csütörtök - 2025. január 16., csütörtök

Idő

08:00 - 18:00
Kategóriák