Boldog Scheffler János

Boldog Scheffler János liturgikus emléknapja május 17-én van. Boldog Scheffler János 1887. október 29-én született az akkori Szatmári vármegyében, Kálmándon, tízgyermekes család gyerekeként. A szegény sorsú, okos fiút a falu plébánosa karolta fel. Középiskolába Szatmárnémetiben járt, ám a nyolcadik osztályt már a papnevelő intézetben végezte. A kitűnő eredménnyel végzett papnövendéket 1906-ban Budapestre küldték teológiát tanulni, ahol szintén kitűnt társai közül. 1910. július 6-án szülőfalujában szentelték pappá, rövid csomaközi szolgálata után Rómába küldték ösztöndíjjal, ahol kánonjogi doktori címet szerzett. Teológiai tanár és prefektus lett Szatmáron, illetve segédlelkész Ungváron. Közben a Pázmány Péter Tudományegyetemen doktorált. Ezt követően a szatmárnémeti katolikus főgimnázium hittanára és első igazgatója volt 1917 és 1923 között. Nagymajtényban plébánosként szolgált, majd teológiai tanár volt Szatmáron és Nagyváradon, 1939-től pedig spirituális is. Számos kánonjogi tanulmánya jelent meg.

1942-ben kinevezték a szatmári egyházmegye püspökévé, majd nagyváradi apostoli kormányzóvá. 1948-tól az újraegyesített szatmár-nagyváradi egyházmegye közös püspöke lett. A második világháborút követően kiállt a sok ezer sváb származású férfi és nő munkatáborba hurcolása ellen, eredménytelenül. Később a Securitate őt szemelte ki arra, hogy vezesse a pápával szakító romániai katolikus egyházat. Ő erre a felkérésre ennyit válaszolt: „Non possum!” (Nem tehetem!) 1948-ban működését felfüggesztették, nyugdíjassá nyilvánítva őt. 1950-ben elutasította a békepapi mozgalom megszervezését, ezért az év május 23-án körösbányai kényszerlakhelyre száműzték, majd 1952-ben letartóztatták, és Bukarestbe szállították, ahol arra próbálták rábírni, Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását. Miután ezt nem fogadta el, előbb Máramarosszigeten börtönözték be, majd a jilavai föld alatti tömlöc foglya lett. Koncepciós pert kezdeményeztek ellene, a Vatikánnak való kémkedéssel és hazaárulással vádolták. A tárgyalására nem kerülhetett sor, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei miatt 1952. december 6-án meghalt. Koporsó nélküli jeltelen sírba temették, de a börtön ortodox papja megjegyezte a sírhelyét, így maradványait 1965 őszén titokban, útitáskájában szállította haza Galambos Ferenc nagyprépost, hogy örök nyugalomra helyezhessék. Boldoggá avatására 2011. július 3-án került sor a Szatmárnémetiben.

Az írás megjelent a Vasárnap hetilap 2024/19. lapszámában.