2024. április 19.

Betegek világnapja

Egyházunk minden év február 11-én, az első lourdes-i Szűzanya jelenés napján a betegekre irányítja a világ figyelmét. II. Szent János Pál pápa 1992-ben rendelte el, hogy február 11. a Betegek világnapja legyen. Célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”.

  • 2019. február 10-én, vasárnap a 10 órakor kezdődő szentmise keretében szolgáltatják ki a betegek kenetét a margittai nagytemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Böcskei László megyés püspök lesz.
  • csíksomlyói kegytemplom-pápai kisbazilikában a betegek világnapján lesz a idősek és járó betegek zarándoklata. A délelőtt fél 11 órakor kezdődő szentmisét Tamás József segédpüspök mutatja be. A szentmise végén a jelen lévő idős és beteg emberek a betegek szentségében részesülhetnek, akik lelkileg előtte felkészültek a szentség felvételére. Mindazok, akik nem tudnak elzarándokolni a kegyhelyre, a szentmisébe bekapcsolódhatnak a csiksomlyo.ro honlapon követhető élő közvetítés révén.

  • Február 11-én, hétfőn délután 5 órakor a nagyvárad-olaszi plébániatemplomban, ünnepi szentmise keretében részesülhetnek a betegek kenetében mindazok, akik a szentség felvételéhez szükséges felkészítésben részesültek és a plébános ajánlásával rendelkeznek. A szentség felvételéhez szükséges a kegyelmi állapot (gyónás, szentáldozás), illetve a kellő megokoltság (előrehaladott kor vagy komoly betegség). Ezen a napon a város többi templomában elmaradnak az esti szentmisék. A szentmise főcelebránsa és szónoka Böcskei László megyés püspök lesz.
  • Február 10-én, vasárnap a resicabányai Havas Boldogasszony-templomban, február 12-én, kedden pedig a resicabányai Szentháromság-templomban bemutatott szentmisék keretében külön imádkoznak a betegekért, akik ez alkalommal felvehetik a betegek szentségét is. Ezeken a napokon a plébánián a helyi Katolikus Orvosok Egyesületének képviselői gyógyszerekkel és egyéb szolgáltatásokkal (vércukorszintmérés, vérnyomásmérés) segítik a híveket. A temesvár-józsefvárosi templomban február 11-én, hétfőn délután 5 órakor kezdődik a szentmise a betegekért, amelynek keretében kiszolgáltatják a betegek szentségét.
  • A szatmárnémeti székesegyházban hétfőn este fél 6-tól gyónásra nyílik lehetőség, 6 órától pedig Schönberger Jenő püspök mutat be szentmisét a betegekért. A szentbeszédet Lieb József tiszteletbeli kanonok mondja majd. A résztvevők teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételek mellett.
  • Kolozsváron, a Szent Kamill Öregotthonban, délelőtt 10 órától szentgyónási lehetőség, majd a 11 órás szentmise keretében kiszolgáltatják a betegek szentségét azoknak, akik ezt igénylik.

Dátum

2019. február 10., vasárnap - 2019. február 11., hétfő