2024. március 29.

Bánsági orgonaépítők. Az európai orgonaépítés képei – Kiállításmegnyitó és koncert Aradon

Október 14-én, csütörtökön 18.30-kor az aradi Kultúrpalotában kerül sor a Bánsági orgonaépítők. Az európai orgonaépítés képei elnevezésű kiállítás megnyitójára. Ezt követően, 19 órakor dr. Franz Metz bánsági származású, jelenleg Németországban élő orgonaművész és az Aradi Állami Filharmónia koncertezik. Műsoron Johann Sebastian Bach és fia, Carl Philipp Emanuel Bach művei szerepelnek. Az aradi Kultúrpalota hangversenytermében két évvel ezelőtt avatták fel az új orgonát. Közel 200 éve Arad az orgonaépítés egyik jelentős központja, itt tevékenykedett például Anton Dangl orgonaépítő mester is, akinek hangszerei Romániában, Magyarországon és Szerbiában is fellelhetők. Király Árpád esperes, kanonok, arad-ségai plébános kezdeményezésére a müncheni Gerhardsforum der Banater Schwaben egyesülettel közösen sikerült megmenteni és biztonságba helyezni Anton Dangl sírját és síremlékét.

Az orgonáknak és orgonaépítésnek szentelt kiállítás, amelynek keretében a bánsági és Arad megyei értékes hangszerekről megannyi információt, adatot kaphatnak az érdeklődők, október 22-ig tekinthető meg. A belépés díjtalan.

Dátum

2021. október 14., csütörtök

Idő

18:30

Helyszín

Arad