2024. április 17.

450. csíksomlyói búcsú

A 450. csíksomlyói pünkösdi zarándoklat programja:

  • Június 2-án, pénteken az este 7-kor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot.

Utána a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik.

  • Június 3-án, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7-kor lesznek szentmisék a kegytemplomban.

A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegyek közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz.

A délután fél 1-kor kezdődő ünnepi szentmisét – amelyet a Duna Televízió, az erdélyi Mária Rádió és a kegyhely honlapján a csíksomlyói ferences kolostor élőben közvetít – Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa mutatja be, szentbeszédet mond Veres András győri megyéspüspök, a MKPK elnöke. A szentmisén jelen lesz a helyi elöljáróság: Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke és Orbán Szabolcs OFM, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke mellett Michael Anthony Perry, a Kisebb Testvérek Rendjének legfőbb elöljárója.

A Szent Péter és Szent Pál tiszteletére szentelt csíksomlyói plébániatemplomban szombaton délután 5-kor kezdődik a csángó szentmise, amelyet Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Kiadó igazgatója mutat be. A szentmisébe az erdélyi Mária Rádió hallgatói is bekapcsolódhatnak.

  • Június 4-én, vasárnap, pünkösd ünnepén a szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7-kor lesznek.

  • Június 5-én, hétfőn, pünkösd másodnapján a szentmisék a kegytemplomban szintén ünnepi sorrendben lesznek: reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7-kor.

Dátum

2017. június 05., hétfő

Helyszín

Csíksomlyó