Nem tervezi a lemondást Ferenc pápa

0
850
Fotó: Vatican News

Ferenc pápával készített 90 perces interjút a Reuters hírügynökség újságírója, Phil Pullella július 1-jén, szombaton, amelyben szó esett a lemondásáról szóló szóbeszédről, elmaradt afrikai útjáról, tervezett oroszországi és ukrajnai látogatásáról és az amerikai abortusztörvényről is.

Ferenc pápa cáfolta, hogy szándékában állna lemondani, úgy fogalmazott, hogy nem jutott eszébe ez a gondolat, jelenleg nem, és cáfolta azt a szóbeszédet is, hogy rákos beteg lenne. Megerősítette viszont a szándékát, hogy Oroszországba és Ukrajnába utazzon, amint lehetséges, talán szeptemberben. Elmondta azt is, hogy tiszteletben tartja az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntését a terhességmegszakításról, és megismételte, hogy határozottan ellenzi az abortuszt.

Voltak, akik újságcikkekből és a médiában megjelent bizonyos kommentárokból (az augusztus végi konzisztóriumtól kezdve az aquilai látogatásáig, ahol az 1294-ben lemondott V. Celesztin pápa van eltemetve) arra következtettek, hogy szándékában áll lemondani a pápaságról. A szentatya azonban cáfolta ezeket a magyarázatokat.

„A véletlen összefüggések miatt néhányan azt gondolták, hogy megismétlődik ugyanaz a »liturgia«. De meg sem fordult a fejemben. Jelenleg nem, jelenleg nem. Igazán!” – válaszolt a pápa. A szentatya ugyanakkor elmagyarázta, ahogyan már korábban is többször megtette, hogy amennyiben az egészsége lehetetlenné teszi szolgálata folytatását, szóba kerülhet a lemondás lehetősége, különösen miután XVI. Benedek már 2013-ban így döntött, azonban egyelőre még nincs szó erről. A térdproblémái kapcsán beszélt afrikai utazásáról és arról, hogy szüksége van kezelésre és pihenésre. Elmondta, hogy a halasztás nagy szenvedést okozott neki, mert szerette volna előmozdítani a békét a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Szudánban is. Hozzátette, hogy Kanadába elmehet, mert az orvos szerint húsz nap pihenést követően helyrejöhet. A riporter megjegyzi, hogy a pápa botra támaszkodva érkezett a Szent Márta-ház földszintjén lévő fogadóterembe. Részleteket is közölt a térde állapotáról, azt mondta, egy rossz lépés miatt „egy kis törést” szenvedett el, a térdszalag pedig begyulladt. „Jól vagyok, lassan gyógyulok” – tette hozzá, elmagyarázva, hogy a törés a lézeres és mágneses kezelésnek köszönhetően gyógyulófélben van. „Most el kell kezdenem mozgatni, hogy ne épüljenek le az izmok. Már jobb, már jobb” – fűzte hozzá.

Ferenc pápa cáfolta azt a szóbeszédet is, amely szerint rákot diagnosztizáltak nála egy évvel ezelőtt, amikor hatórás műtétet végeztek rajta vastagbél-divertikulózis miatt, ami időseknél gyakran előfordul. Elmondta, hogy a műtét nagyon sikeres volt és mosolyogva tette hozzá, hogy az állítólagos rákról semmit nem mondtak neki. „Udvari pletykáknak” nevezte az erről keringő híreket. Úgy fogalmazott: „az udvari szellem még él a Vatikánban…, ami az abszolút monarchia utolsó európai udvara.” Azt is kijelentette a Reuters riporterének, hogy nem akarja megműttetni a térdét, mert a tavalyi operáció miatti altatás során voltak negatív mellékhatások.

Tervezi a moszkvai és kijevi utat

Az interjúban nemzetközi témákra tértek át a pápa egészségügyi állapota után. Az ukrán helyzetről szólva Ferenc pápa megjegyezte, hogy Pietro Parolin vatikáni államtitkár és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tárgyaltak egymással egy lehetséges moszkvai utazásról. Kezdetben nem voltak jók a kilátások. Először hónapokkal ezelőtt beszéltek a látogatás lehetőségéről, és Moszkva akkor azt válaszolta, hogy nem megfelelő a pillanat, most azonban mintha valami változott volna.

„Szeretnék elmenni Ukrajnába, és előbb Moszkvába akartam menni. Üzeneteket váltottunk emiatt, mert azt gondoltam, az orosz elnök talán nyitva hagy nekem egy kis ablakot, hogy szolgálhassam a béke ügyét… És most lehetséges, hogy miután visszatértem Kanadából, el tudok menni Ukrajnába. Az első teendő, hogy Oroszországba menjek, hogy segíthessek valamiképpen, de szeretnék elmenni mindkét fővárosba” – mondta el a szentatya. Moszkváról szólva „nagyon nyitott, udvarias párbeszédről” beszélt, kijelentette, hogy „az ajtó nyitva van”.

A Phil Pullellával való beszélgetésében érintették az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntését is, amellyel módosították a Roe kontra Wade ügyben hozott történelmi döntést, amely legalizálta a nők abortuszhoz való jogát. Ferenc pápa azt mondta, tiszteletben tartja a döntést, de nem áll a rendelkezésére elég információ ahhoz, hogy jogi szempontból véleményt mondjon. Erőteljesen elítélte az abortuszt, ahhoz hasonlította – ahogyan már többször tette korábban is –, mintha valaki „felbérelne egy bérgyilkost”. „Emberi élet ez, a tudomány szerint is… Azt kérdezem: jogszerű és helyénvaló megsemmisíteni egy emberi életet ahhoz, hogy megoldjunk egy problémát?” Azt is kérték a pápától, foglaljon állást az Egyesült Államokban zajló vitáról, hogy egy katolikus politikus, aki személyesen ellenzi az abortuszt, de támogatja mások döntési szabadságát, áldozáshoz járulhat-e. Az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke, Nancy Pelosi számára például egyházmegyéje, a San Franciscó-i egyházmegye érseke megtiltotta, hogy az eucharisztiához járuljon, de egy washingtoni plébánián rendszeresen áldozik, a múlt héten pedig a pápa által a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén áldoztatta meg egy pap. „Amikor az egyház elveszti lelkipásztori természetét, amikor egy püspök elveszti lelkipásztori természetét, az politikai problémát is okoz” – kommentálta Ferenc pápa.

Forrás: Magyar Kurír; Vatican News

Fordította: Thullner Zsuzsanna