Isten tegye teljessé a jót. Papszentelés Gyulafehérváron

0
780

Kovács Gergely érsek június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén hét diakónust szentelt pappá a gyulafehérvári főegyházmegye szolgálatára. A hét új pap: Baróti Tibor, Bíró Károly, Bőjte Csongor, Forró Csaba Roland, Kerekes Péter-Miklós, Mazai Tihamér és Timár József.

A hívők és papok újra megtöltötték a gyulafehérvári székesegyházat, itt voltak a csíkszeredai ministránstábor résztvevői, a szentelendők családja, rokonai, barátai, falusfelei, a zenei szolgálatot a Schola Cantorum Transsylvaniensis látta el.

A szentmise olvasmányai és evangéliuma után András István szemináriumi rektor szólította név szerint a szentelendőket, akik előlépve jelennel válaszoltak, és kérte Kovács Gergely érseket, szentelje őket pappá, miután méltónak találtattak erre.

A főpásztor buzdította ezután a fiatalembereket arra, hogy a hitért, hitükért önként, szeretetből és meggyőződésből adják, ajándékozzák életüket Istennek és az ő népének. A pásztori szeretet nem a cselekedetekben, hanem önmagunk ajándékozásában rejlik, mellyel Krisztus nyája iránti szeretetünket fejezzük ki, idézte Szent II. János Pál pápa mondását. A pap Krisztus képmása, ami azt jelenti, hogy a világnak Krisztust kell bemutatnia. Krisztus személyében cselekszik a pap, s nem az a fontos, mit tesz, hanem hogy ki ő. A legszebb szavak is üresek, a legmutatósabb cselekedetek is színpadi gesztusok maradnak, ha nem él bennünk Krisztus. A világ olyan képet alkot Krisztusról, amilyennek őt bennünk látja − hívta fel a szentelendők és minden pap figyelmét Kovács Gergely érsek.

Ha élő a pap hite, hűséges tud maradni Krisztushoz, idézte Márton Áron püspököt a főpásztor, majd néven szólítva kérte a hét fiatalt, legyenek mindenkinek mindene, vállalják a hívek küzdelmes életét. „Szívemből kívánom, legyetek Krisztus képmása!” Legyetek napjaink Péterei és Páljai, emlékeztetett a nap szentjeire a főpásztor buzdító beszéde végén.

A papszentelés magasztos szertartása a maga sajátos mozzanataival egyszerre rendítette meg és emelte magasba a lelkeket, jó volt ismét teli székesegyházban együtt imádkozni, énekelni, ünnepelni.

„Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned”, kérte a szentelendők ígéretei után a főpásztor − ehhez az imádsághoz csatlakozva kérjük mi is, a főegyházmegye hívei, akiknek lelki javát mától e fiatalok is szolgálják, hogy Isten áldása kísérje útjukon e fiatal, pályakezdő papjainkat, akik a szentmise végén személyre szóló buzdítás kíséretében vették át Kovács Gergely érsektől a papi működésüket engedélyező hivatalos iratokat, köztük első szolgálati helyükre szóló kinevezésüket.

Isten kísérje útjukat és tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennük!