Régi telepesek nyomában Újbesenyőn

0
195
Fotó: Bánáti Nemzeti Múzeum

„Néhány emelettel alattunk, a nagy múltú osztrák erőd alagsorában tárolják az újbesenyői csontokat. A részletesebb vizsgálatoknak egy sor kérdésre kell választ adniuk: Hogyan táplálkoztak az első bánáti svábok, milyen magasak és hány évesek voltak? És miben haltak meg?”. A bánsági német telepesek egyik legnagyobb temetőjében végzett régészeti ásatások eredményeiről írt múltidéző, személyes hangvételű beszámolót Thorsten Muth a német Banater Post-nak, amelynek magyar fordítása a temesvári egyházmegye honlapján jelent meg.

Újbesenyő, az egykor Neubeschenowa nevet viselő bánsági sváb falu szinte minden portáján éber kutyák leselkednek, és vad ugatással fogadják az arra járó idegeneket. Itt-ott egy-egy béka ugrik az út menti árkok friss áprilisi esővizébe, a háttérben tollas jószágok kukorékolnak. A falusi idillt, amely már-már túlságosan közhelyes ahhoz, hogy hihető legyen, csak a sápadt napsütésben a házak előtt parkoló Fordok, Daciák és VW-k rontják el. Több mint tizenegy év telt el a legutóbbi látogatásom óta, de most végre újra végigsétálhatok a friss fű és sárga pitypang által szegélyezett falusi utcákon. Hosszúkás parasztházak sorakoznak az egykori Schwarzwäldergasse mentén, egyemeletesek, de nem alacsonyak, egymással szigorúan párhuzamosan. Az utca nevét az akkori lakosoktól kapta, akik a délnyugat-németországi Hotzenwald vidékéről érkeztek, és a 18. század közepe táján telepedtek le itt. A görwihli, birndorfi és herrischriedi lázadó Salpeterer-ek, akik fellázadtak a Szt. Blasien kolostora ellen, az újbesenyői telepesek túlnyomó többségével ellentétben nem önszántukból költöztek a Bánságba: az úgynevezett Temeswarer Wasserschub évente kétszer szállította le a Dunán a fegyelmezetlen jobbágyokat, csavargókat és más, a hatóságok által nem szívlelt embereket a bánsági pusztára, ahol több tízezer más telepessel együtt új otthonra leltek a tervezőasztalon megtervezett, széles, nyílegyenes utcájú német falvak egyikében.

Véletlenül felfedezett örténelmi jelentőségű lelet

Amit a mai újbesenyői lakosok többsége talán nem tud: az első délnémet telepesek nemcsak laktak a Schwarzwäldergasse-ban, hanem a közelben temették el őket. Az alvégen, amelyet ma a Strada Dealului nevet viseli, és amelynek meghosszabbítása felfelé, a dombon egy éppen épülő lakónegyedbe vezet, a munkások az útépítés során emberi maradványokra bukkantak. Ahogy egyre több csont kezdett előkerülni, szakértői segítséget kértek Temesvárról. Dan Leopold Ciobotaru professzor (szül. 1968) alig tudja leplezni csalódottságát: „Sajnos nagyon későn hívtak minket, az új utat már leaszfaltozták”. A Bánsági Nemzeti Múzeum vezető régésze a Mária Terézia-bástya első emeletén fogad egy beszélgetésre, ahol több kutató osztozik egy irodán. Néhány emelettel alattunk, a nagy múltú osztrák erőd alagsorában tárolják az újbesenyői csontokat.

A részletesebb vizsgálatoknak egy sor kérdésre kell választ adniuk: Hogyan táplálkoztak az első bánáti svábok, milyen magasak és hány évesek voltak? És miben haltak meg? A tanulmány valószínűleg csak jövőre fog elkészülni, de Ciobotaru már most is ad némi támpontot. A számítógépén megmutatja nekem a légifelvételeket és a 2020 októbere és 2021 májusa között zajló ásatási munkálatokról készült képeket. Az egykori temető mérete megdöbbentő: a múzeum csapata és a Temesvári Egyetem régészeiből álló csoport mintegy 300 csontvázat talált a Strada Dealului mindkét oldalán. Becslések szerint 1748 és 1838 között ezen a területen 500 temetésre került sor, míg nem a pestis és a kolera több mint 200 emberrel végzett, és szükségessé tette az új, ma is használatban lévő temető felavatását. Sírkövek nem maradtak fenn; akkoriban feltehetően csak fakereszteket állítottak.

Nincs fémgomb vagy bőrtalp

A régészek leleteiből nemcsak az első telepesek életére és halálára, hanem a szokásaikra is következtetni lehet. Ciobotaru professzort meglepte, hogy az elhunytakat mind cipő nélkül temették el: „A talp és más bőrrészek évszázadokig épségben fennmaradnak. Bár a korabeli sírokban gyakran találnak ilyen maradványokat, Újbesenyőn semmi ilyesmit nem találtunk.” A fémgombok is nagyrészt hiányoztak, számol be Ciobotaru. „Az elhunytakat nagyon szegényesen temették el.” A tapasztalt régész azonban ezeket a felfedezéseket nem az első telepesek katasztrofális életkörülményeinek tulajdonítja, hanem inkább vallási hátteret sejt. A bécsi udvari kamara által toborzott kivándorlók esetében a katolikus vallás a döntő tényező volt, sokkal inkább, mint a német etnikum. Az ortodox románoknál ma szokásos személyes sírboltok ismeretlenek voltak az első újbesenyői hívő katolikus telepesek számára. Csupán egyetlen esetben találtak két bronzgyűrűt egy lelőhelyen. Kicsit távolabb fém érmét találtak, amelynek egyik oldala a Boldogságos Szűz Máriát ábrázolja karján a kisded Jézussal, a másik pedig az oszlophoz kötözött, megkorbácsolt Megváltót ábrázolja (erről a Banater Post 2021 decemberében számolt be). Még a keresztek vagy rózsafüzérek is ritkák voltak. Egy láncból azonban több fa medál is fennmaradt: kezek és lábak, egy szív, egy misekehely, mindegyik csupán egy centiméter méretű. Mint megtudtam, az ilyen Krisztus-szimbólumokkal ellátott rózsafüzérek a 18. században elterjedtek voltak Dél-Németországban.

A végén Dan Ciobotaru felhívja a figyelmemet a Schwarzwäldergasse egyik udvarán magasodó két fenyőfára. A fák jellegzetesen németek, állítása szerint a korai bánáti svábokat erdős hazájukra emlékeztetik. Ma azonban egyre ritkábbak: „Az ortodox románoknak a fenyő a temetőt juttatja eszükbe, ezért nem akarják, hogy ezek a fák a házuk előtt álljanak”. A svábokkal, a fenyőikkel és a házak nyeregtetőinek stukkóján lévő német nevekkel együtt, amelyek ma már egyre ritkábbak, a falu történetéről szóló sok ismeret is eltűnik. Ez a legutóbbi ásatások példáján is látható: Bár a helyi első telepesek temetőjének felfedezése véletlen volt, a hozzávetőleges helyét mindig is ismerték. Nagyanyám már fiatalon is tudta, hogy néha csontok tűnnek fel a lejtőn. A lelőhelytől nem messze a nagyszülei szőlőültetvényeken gazdálkodtak. A régészek egykori szőlőművelés nyomaira is bukkantak, a lejtő felső végén pedig bronzkori települések nyomait fedezték fel. Közel háromezer év történelme gyűlt össze egy nagyon kis helyen.

Egy átalakulóban lévő falu

Újbesenyő az elmúlt húsz évben fellendült. Míg az olyan települések, mint Nagyjécsa, Billéd vagy Nitzkyfalva (Herta Müller szülőfaluja) a lakosság számának állandó csökkenésével küzd, itt ipari parkok és új lakóparkok nyílnak. Ebben kétségtelenül besegített az egyre terjeszkedő nagyváros közelsége. Míg Temesvár a 2023-ban Európa Kulturális Fővárosaként igyekszik minél változatosabb és gazdagabb programot kínálni a közelről és távolról érkező érdeklődők számára, addig Újbesenyő a bánsági puszta legrégebbi barokk falusi templomával fontos úticélt tüntetett fel a turisztikai térképen. A Szent Vendel templom (1751) jelenleg átfogó felújításon esik át, az oltárokat restaurálás céljából eltávolították. Másfél millió euróba kerül a projekt, amely a felújított templom mellett az egykori plébánia épületében egy vadonatúj helyi múzeumot, valamint a szomszédban egy pavilonnal ellátott közparkot is magában foglal. Minden még fejlesztés alatt áll. A pénz egyharmada a közösségtől származott, a többi az EU-tól. Kis szerencsével a falu hamarosan vonzza majd a kirándulókat. Az egykori temető lejtője fölé épülő lakónegyedben még csak néhány ház áll, de az új utcáknak már van nevük. Strada Amsterdam és Strada Berlin, kicsit távolabb: Strada Kijev és Strada Moscova. Az egyesült Európa reménye itt a földbe kátrányosodott, szomorú felkiáltójel az ukrajnai háború és a menekültáradat idején.

A migráció – akár a háborús pusztítás elől menekülve, akár a jobb élet reményében – mindig is része volt a közös európai történelemnek. Csak néhány méterrel távolabb, az első telepesek régi temetőjében számos, a kontinensen keresztül húzódó életfonal véget ért. Az, hogy a vizsgálatok befejezése után őseink maradványai pontosan hol találják majd meg végső nyughelyüket, még nem tisztázott. De egy közös sírba helyezik őket, Bánság földjébe, ahová eredetileg is temették őket.