Újraindult a gyerekfoglalkozás Székelypetőfalván

0
207
Fotók: Tibodi Ferenc, Gyulafehérvári Caritas

A koronavírusos világjárvány miatt, két év kihagyás után április elején újraindult a gyerekfoglalkozás Székelypetőfalván. Az orbaiszéki településen zajló tevékenységet a Gyulafehérvári Caritas családsegítő programjának részeként a civil szervezet szakemberei vezetik Kovászna Megye Tanácsának és Zabola önkormányzatának támogatásával.

A Gyulafehérvári Caritas 2018-tól különböző projektek révén megpróbált segíteni a valamivel több, mint másfélszáz lelket számoló közösséghez tartozó felnőtteken és gyerekeken. A felkaroló, fejlesztő, a felzárkóztató tevékenység csak 2019 őszig tartott, hiszen a következő esztendőre tervezett folytatás a pandémia miatt elmaradt, mostanáig. A Caritas háromszéki szervezetének hiánypótló, elsősorban a gyerekekre összpontosító tevékenysége április elején Szabó Kunigunda irányítása mellett indult újra. A heti két – keddi és pénteki – foglalkozáson alkalmanként nyolc-tizenkét hátrányos helyzetű roma kisgyerek vesz részt. A nevelő, illetve segítő jellegű aktivitásnak időjárástól függően a Székelypetőfalvi Elemi Iskola és Óvoda termei, valamint a tanintézmény udvara ad otthont. A közös játék során és a különböző feladatok elvégzése alatt a gyerekek megtalálják azokat a megoldásokat, amelyeket a mindennapi életben is tudnak használni, és közben még jól is érzik magukat. A szórakozás, a kikapcsolódás mellett komoly része is van a munkának, hiszen a lurkók viselkedésének megfigyelése, viszonyaik feltérképezése, problémáik felismerése és kezelése egyaránt jótékony hatással lehet a jelenjükre, de a jövőjükre is egyaránt.

„Olyan fejlesztő játékokra fektetjük a hangsúlyt, amelyek segítik a gyerekeket a barátkozásban, egymás elfogadásában. Emellett olyan feladatokat is végzünk, amivel a számolást, az írást is gyakorolják. Azt látom, hogy az iskolában is sokat foglalkoznak velük, hiszen a gyerekek tanítónője nagyon elhivatottan dolgozik velük, mi pedig ezt a törekvését támogatjuk és emellett kiegészítő tevékenységet végzünk. Azért kellenek ezek a foglalkozások, hogy ők elfogadják környezetüket, továbbá mert egyesek hirtelen haragúak és agresszívak. Az a célom, hogy csökkentsem a bennük lévő agressziót, vagy megtanítsam kezelni azokat a helyzeteket, amikor erőszakossá válnak” – mondta bizakodva Szabó Kunigunda, a Gyulafehérvári Caritas szociálpedagógusa.

Forrás: Tibodi Ferenc, a főegyházmegyei Caritas honlapja