Idősen is legyünk aktívak, egészségesek, boldogok

1
225
Fotók: Palincas Erika

A Szépkorúan is aktívan POCU-projekt keretében, a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság és a Szatmári Egyházmegyei Caritas kétnapos szakmai konferenciát szervezett Szatmárnémetiben május 17-én és 18-án, amelynek témája az aktív idősödés volt. „Fogadjuk el azt, hogy öregedünk, fogalmazzunk meg magunk számára korunkhoz illő, észszerű célokat, fenntartva magunknak az időközbeni módosításuk lehetőségét is” – hangzott el a találkozón.

Az esemény mindkét napján részt vett Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, Adrian Balaj, a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság ügyvezető igazgatója, valamint dr. Román János, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója. A résztvevőket dr. Daniel David egyetemi oktató, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora vezette be az aktív idősödés témakörébe, megjegyezve, hogy az egészséges idősödés kifejezést részesíti előnyben, mivel egészség alatt testi, lelki, szociális jóllétet értve, ez a kifejezés az aktív idősödést is magába foglalja. Hogy elkerüljük az időskori szorongást, depressziót, pánikot, nagyon fontos, hogy racionálisan gondolkodjunk – állítja Daniel David. Fogadjuk el azt, hogy öregedünk, fogalmazzunk meg magunk számára korunkhoz illő, észszerű célokat, fenntartva magunknak az időközbeni módosításuk lehetőségét is; a nehézségeket igyekezzünk racionálisan értékelni, ne fogjuk fel őket katasztrófaként. Fejlesszük a frusztrációkkal szembeni toleranciánkat, mert ilyen módon könnyebben megbirkózunk majd a mindennapi problémákkal, ugyanakkor törekedjünk arra, hogy az embereket és a helyzeteket ne globális terminusokban értékeljük, hanem árnyaltabban.

A professzor beszélt arról is, mit tehetünk azért, hogy éleminőségünk is jó legyen. Tudatosítsunk 2-3, a korunkhoz illő, észszerűen megfogalmazott értéket, amelyeknek megfelelő tevékenységeket is végezzünk legalább heti rendszerességgel. Azonosítsuk be 3-5 erősségünket, és ezekhez illeszkedő aktivitásokat is végezzünk. Állítsunk össze egy 7-10, olyan magatartásokat magába foglaló listát, amelyek örömet okoznak számukra, és gyakoroljuk is ezeket a mindennapokban. Ha mindezt megtesszük, életünk értelemmel teli, jó és kellemes lesz – véli a rektor.

A híres pszichológus 94 évesen is rendel

Gáspár György, klinikai szakpszichológus, család- és párterapeuta dr. Edith Eva Egert mutatta be, mint az időskori vitalitás, életöröm kiváló példáját. Edith életútja igen figyelemreméltó. Auschwitz-i túlélőként Amerikában kezdett új életet. 40 éves koráig egy konzervgyárban dolgozott, 40 évesen beiratkozott a pszichológia szakra, majd mesterizett és doktorált. 50 éves korától foglalkozik páciensekkel, és ma, 94 évesen, Edith még mindig rendel.

„Amikor elérünk egy bizonyos kort, az életminőségünk jelentősen csökken, és az idős ember már nem örül az életnek, a kapcsolatoknak, nem sző terveket, mert az az érzése, hogy élete lezárult. És akkor jön Edith Eva Eger és megmutatja, hogy ez az élet lehet nyomorúságos, lehet iszonyatosan bonyolult, sok veszteség is érhet minket, de senki a világon el nem veheti tőlünk a választás szabadságát” – mondta Gáspár György. Eva Edith Eger 90 évesen megírt könyvének címe A döntés, mivel meggyőződése, hogy mindig szabadon dönthetünk arról, hogy életünk egy kicsit jobb legyen.

Békéssy Erzsébet, az Élet Fája Ökológiai és Humanitárius Egyesület elnöke arról tájékoztatta a résztvevőket, hogyan vihetünk idős korban értelmet az életünkbe környezetvédelmi akciókba önkéntesként bekapcsolódva. Az előadó, maga is nyugdíjas lévén megosztotta a jelenlévőkkel saját, a munka mezejéről való távozása utáni tapasztalatait az értelemkeresés és találás terén. A nyugdíjba vonulását követő három hónap pihenéssel telt – mondta Békéssy Erzsébet. Aztán egyszerre csak elkezdtek megfogalmazódni benne a jobbnál-jobb ötletek azzal kapcsolatban, mi mindent lehetne még tenni a környezetünkért. Hogy ötleteit gyakorlatba ültesse, a közösség tagjainak bevonásával, megalapította az Élet Fája Egyesületet. Az önkéntesség egy szépkorú számára a legkézenfekvőbb módja annak, hogy aktívan bekapcsolódjon az intézmények és civil szervezetek által meghirdetett akciókba – állítja az Élet Fája Egyesület elnöke. Ha a szép kezdeményezések népszerűsítve is vannak, azt tapasztalta, mindig lesz sok jó ember: gyermek, felnőtt, idős, aki csatlakozik az akciókhoz.

Nem mindegy, mire pazarolunk energiát

Simona Niste, bodyART edző arról számolt be, hogyan változtatta meg ez a mozgásforma, amellyel 50 évesen ismerkedett meg, az életszemléletét és hogyan sikerült legyőznie egy súlyos betegséget optimizmus és aktivitás által. Nyíltan beszélt a rákkal való küzdelmének időszaka alatt tapasztalt kihívásokról, arról, hogyan gondolta át a prioritásait, hogyan vált határozottabbá, jobban odafigyelve arra, mire fordít és mire nem pazarol energiát. Tudományos kutatások igazolják, hogy optimizmusunk 50 és 72 év között stagnál, 72 éves korunk után pedig csökken. Ennek a ténynek a tudatában hozzá kell szoktatnunk magunkat, hogy meglássuk a dolgok jó oldalát is, mert az élet nem csak jó vagy rossz, hanem mindkettő egyszerre. Ugyanis minden jóban van egy kis rossz is, ahogyan minden rosszban egy kis jó is. Erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy egyfajta rutinná váljon számunkra az, hogy a világot ne csak fekete-fehérben lássuk. Az optimizmus és a humorérzék fejleszthető, és erre szükség is van – állítja Simona Niste.

Az edző azt javasolja, ne féljünk lemondani bizonyos tevékenységekről, kapcsolatokról, ha úgy érezzük nem tesznek nekünk jót, lehúznak minket, hanem keressünk inkább olyan elfoglaltságokat, olyan személyeket, akik feltöltenek minket energiával. Cserey Csaba (Csabcsi) dobművész, aki szintén egy hiteles, helyi példakép arra, hogyan lehetünk aktívak, elégedettek az életünkkel és boldogok 60 év fölött is, rendhagyó zenei élményben részesítette az eseményen résztvevőket, közvetlenül átadva a zenélés örömét különböző hangszereken játszva.

Palincas Erika