Ferenc pápa Kanadába látogat július végén

0
950
Ferenc pápa találkozott a Vatikánban a kanadai püspöki delegációval és a Métis őslakos közösség tagjaival. Fotó: Vatican News

A szentatya nyár közepén Kanadába utazik: július 24-30. között három kanadai várost keres fel. Bár a kanadai püspökök hívták elsősorban, a helyi őslakos közösségekkel való találkozás ezúttal az apostoli látogatás hangsúlyosabb célja.

Május 13-án, pénteken a Szentszék Sajtótermének igazgatója, Matteo Bruni jelentette be az új apostoli utat. A szentatyát három kanadai város polgári és egyházi hatóságai, valamint az őslakos közösségek hívták meg Kanadába. Ferenc pápa július 24-30. között Edmonton, Québec és Iqaluit városokba látogat majd el. Az utazás teljes programját a következő hetekben teszik közzé.

Ferenc pápa egyébként idén márciusban fogadta a Vatikánban a kanadai őslakos Métis közösség küldöttségét egy kanadai püspöki delegációval együtt. A szentatya akkor utalt az őslakos közösségeket ért atrocitásokra, támadásokra, népirtási kísérletre. Elítélte a 19. és 20. században történt erőszakos asszimilációs törekvéseket, amikor is az iskolákban olyan oktatási programban kötelezték részt venni az őslakosokat, amelyek igyekeztek nyelvi, kulturális, vallásos identitásukban teljesen átformálni őket, elidegeníteni saját kulturális értékeiktől. Ferenc pápa szégyenteljesnek nevezte, hogy mindebben katolikus szervezetek is részt vettek. A márciusi találkozókor kiemelte: örömmel találkozna az őshonos közösségek tagjaival ismét, ezúttal szülőhazájukban.

A kanadai püspökök is kivételesen hálásak a szentatyának, hogy elfogadta a meghívást, történelmiként értékelik a tervezett látogatást, fontos mérföldkőnek a kanadai őslakos közösségek rehabilitációs törekvéseiben.

Forrás: Vatican News