Gyimesfelsőlok 120 éves templomának búcsúünnepe

0
2746

Direktórium összesítése szerint a gyulafehérvári főegyházmegyében négy helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Szent András apostol tiszteletére: Gyimesfelsőlok, Szentegyháza, Futásfalva és Ürmös. Ezek közül Gyimesfelsőlokon november 30-án délelőtt 11 órakor a járványügyi szabályok betartásával tartották a búcsús szentmisét, az ünnepi szónok Obermájer Ervin szenttéavatási posztulátor volt.

Gyimesfelsőlokon idén 120 éves a Szent András tiszteletére szentelt plébániatemplom, a búcsús szentmise főcelebránsa Bálint Emil kerületi főesperes volt, közölte portálunkkal Vass Nimród plébános, aki azt is elmondta: idén két alkalommal is püspök — a hivatalban lévő s a nyugalmazott segédpüspök — járt az egyházközségben, most a felcsíki kerület főesperesét hívta meg főcelebránsnak. A Gyimesfelsőlokhoz tartozó kápolnák száma szerint évi hét búcsút tartanak, ezek egyike a líceum kápolnájának Szent Erzsébet-búcsúja.

A nagy számban összegyűlt hívek és mintegy 20 papkollegája figyelmét Szent András apostol életpéldájának néhány aspektusára irányította az ünnepi szónok: a bűnbánat és irgalmasság tanítványának nevezte. Apostol volta nem kiváltság, hanem feladat, ma is apostoli küldetése van minden kereszténynek.

Obermájer Ervin posztulátorként a szentté avatásokról is szót ejtett, az általános ügymenetről beszélt, és a mi erdélyi hőseinkről, akik közül Márton Áron püspök szentté avatásáért minden szentmisében imádkozunk. A mi erdélyi vértanúink ismerős közegből nőttek ki, ha ők szentté tudtak lenni, hitünkért mártírságot is vállaltak, akkor ez a szilárd hit számunkra sem lehetetlen, példájuk követhető és követendő.

A szentmisét megelőzően a szokás szerinti „kalákagyóntatás” során a híveknek alkalmuk volt a bűnbánat szentségében lelkileg megtisztulni. A szentmisén Pora Attila kántor vezetésével gyönyörű énekkel járult hozzá a kórus a liturgia ünnepélyességéhez. A búcsúünnep az új plébániaépületben tartott agapéval ért véget, ahová a kórus tagjait, a ministránsokat, az egyháztanácsot is megkínálták.