A tettek napján megmozgatták a fiatalokat

0
296
Kis Szent Teréz-plébánia, Szatmárnémeti

A tettek napja elnevezésű kezdeményezéssel ösztönözni szeretnék a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye fiataljait arra, hogy nyitott szemmel járjanak a világban, és vállaljanak önkéntes, szociális tevékenységet környezetükben. Az egyházmegyei ifjúsági iroda idén június 19-én, szombaton szervezte meg az eseményt.

A tettek napja programhoz hat plébániáról is csatlakoztak a fiatalok, akik 5-15 fős csoportokat alkotva vállaltak különféle feladatot: voltak, akik a plébánia kertjében kertészkedtek, kerítést festettek, valahol egy régebbi épület felújításával közösségi ház építésébe kezdtek, de voltak, akik a temetőt rendezték. Természetesen mindegyik tevékenység szerves részét képezte a közös játék és a vidám együttlét.

Az esemény jó lehetőséget kínált a találkozásra, amelyet a járványhelyzet miatt sokáig mellőzni kellett, és a kellemes koranyári időben végzett tevékenységeknek köszönhetően sikerült megmozgatni a fiatalokat, új lendületet adva ezzel a plébániai közösségeknek.

Forrás: Szatmári Egyházmegye