Nyolcvan éve alapították a szentkeresztbányai plébániát

0
2341

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1941-ben alakult meg az önálló, különálló lelkészség Török Ferenc esperes vezetésével, akkor azonban a kommunista hatóságok nem nézték jó szemmel és hamarosan megakadályozták működését, a plébánost elüldözték, a plébános lakását is tönkretették. A diktatúra elmúltával a közösségi és szentségi élet ki tudott virágozni.

Az 1836–37-es években Gyertyánffy János vashámort és vasbányászatot hozott létre, így jött létre a település, amelynek lakói Szentegyháza egyházához tartoztak. 1922-ben saját egyháztanácsot alakítottak, 1927-ben az iskola épületében havonta egyszer szentmisét mutattak be. 1935-ben fogalmazódott meg egy helyi kápolna építésének gondolata. Még abban az évben fel is építették, Jézus szent szíve ünnepén mutatták itt be az első szentmisét. 1941-ben lett különálló helyi lelkészség Török Ferenc esperes vezetésével.

A lakosság körében azonban a világháború után gyorsan terjedtek a kommunizmus eszméi, „kicsi Moszkva” néven nevezték emiatt Szentkeresztbányát, addig fajult a dolog, hogy a kommunisták Török Ferenc esperest elkergették, lakását szétverték. A hitükhöz hű katolikusokat ekkor újra Szentegyházáról látták el.

Később, 1984-ben a kápolnát kibővítették, és a rendszerváltás után, 1990 januárjában önálló plébánia lett, a plébánia vezetője a szentegyházasfalvi segédlelkész, András József lett, aki 10 évig vezette a plébániát. A templom mellett megvásároltak egy magánházat, ezt alakították át papi lakássá. Ma az egyházközség saját kántori lakással, temetővel, ifjúsági és cserkészházzal rendelkezik.

Mindezért adtak hálát a hívek, Jézus Szíve litániát, szentségimádást tartva az ünnepi búcsús szentmise előtt, amelyet a nyolcvan éve alapított szentkeresztbányai plébánia fennállásáért hálát adva tartottak június 12-én.

Farkas László plébános meghívására Tamás József nyugalmazott segédpüspök celebrálta a hálaadó szentmisét, ő mondott beszédet, s a közösséget Jézus szívének oltalmába ajánlotta. „Meghalt, de a szíve itt van közöttünk”, Jézus eucharisztikus jelenléte kegyelmével minden nap gazdagítja azokat, akik hívását meghallva a szentáldozáshoz járulnak, és így a szentségi megalapozottságú közösséget munkálják.

Jézus szelíd és alázatos emberekké formál, ezt a lelkületet haza, a családva kell vinni, és a tágabb közösségbe, a társadalomba vinni, ezzel járulhat ki-ki egy sokkal inkább Jézus szíve szerinti világ építéséhez.

MEGOSZTÁS