Megtalálni Istent mindenben: Szent Ignác-évet hirdetnek a jezsuiták

0
392
Loyolai Szent Ignác. Festett üvegablak, Georgetown, Washington D.C.

Ötszáz éve történt Loyolai Szent Ignácnak, a jezsuita rend alapítójának megtérése. Ennek évfordulóján a Jézus Társasága Szent Ignác-évet hirdetett. Egy egész évet szentel 2021. május 20-ától 2022. július 31-éig ennek az eseménynek az ünneplésére, valamint a Ignác és társa, Xavéri Ferenc – 1622. március 12-én történt – szentté avatása 400. évfordulójára. A magyar jezsuita rendtartomány a mottónak a Szent Ignác-évre ezt a mondatot választotta: „Megtalálni Istent mindenben”. A jubileumra hangolóként Vízi Elemér SJ provinciális gondolatait olvashatják az alábbiakban, és közöljük a jubileumi évre tervezett, kiemelt események időpontját is.

Iñigo López de Loyola a spanyol király szolgálatában harcolt, amikor 1521 pünkösd vasárnapján Pamplona várának védelmében megsebesült. Egy ágyúgolyó okozta sérülés vetett véget a becsvágyó nemesember érvényesülésének. Hosszú ideig kellett feküdnie Loyolában a családi kastélyukban, ahol őt érdeklő olvasmányok híján a karthauzi Szász Ludolf Jézus élete című könyvét és a Szentek életét kezdte forgatni, majd egyre inkább a hatásuk alá került.

Az út még hosszú volt, amíg a magát később Ignácnak nevező fiatalember felismerte, hogy Isten mit akar tőle. Először a szent remeték nagy vezekléseit és hosszú imádságait próbálta utánozni a katalán zarándokhely, Montserrat melletti kisvárosban, Manresában, majdnem egy egész esztendőn át. Ez az időszak először a küzdelemé volt, a már-már kétségekig fokozódó lelki gyötrődésé, később pedig a misztikus átalakulásé. Ignác az üdvösségéért aggódó remeteként érkezett Manresába, de új emberként, új küldetéssel távozott. Hivatását most már abban látta, hogy az embereket – vagy ahogy ő szokta mondani: a lelkeket – segítse. Amit saját lelki tapasztalataiból megoszthatónak vélt, elkezdte feljegyezni – így született meg alapműve, a Lelkigyakorlatos könyv magja.

A jubileumi év magában foglalja Ignác és rendtársa, Xavéri Ferenc szentté avatásának 400.  évfordulóját, mely egyszerre történt Avilai Teréz és Néri Fülöp, valamint a XII. században élt parasztember, Földműves Izidor oltárra emelésével 1622. március 12-én. A magyar rendtartomány az esztendő mottójául a következő, Szent Ignác lelkiségében gyökerező mondatot választotta: „Megtalálni Istent mindenben”

Ez a meghívás spirituális dimenziót nyit életünk minden területének, és ösztönzi kapcsolatunkat Istennel. Emlékeztet arra, hogy teljesen Istenben vagyunk – ahogy Szent Pál mondja, „benne élünk, mozgunk és vagyunk”. (ApCsel 17,28). Kapcsolatban áll életünk valamennyi területével és mindazzal, ami körülvesz minket. Így minél inkább megtaláljuk őt életünk eseményeiben és azok mögött, annál inkább eljutunk a megtérésre, mert valami átalakul látásunkban, gondolkodásunkban, és tágul szabadságunk a jóra.


A jubileumi év kiemelt időpontjai

  • 2021. május 20., csütörtök: a Szent Ignác-év megnyitása, Szent Ignác megtérésének 500. évfordulója
  • 2021. július 31., szombat: Szent Ignác ünnepe
  • 2021. szeptember 7., kedd: a magyar rendtartomány ünnepe, a kassai vértanúk emléknapja
  • Szeptember 11.: Jezsuita futás Szent Ignáccal
  • Szeptember 17-november 9.: Szent Ignác-kiállítás a budapesti Párbeszéd Házában
  • 2021. november 6., szombat: konferencia a megtérésről a Jézus Társasága összes szentjeinek emléknapján
  • 2022. március 12., szombat: Ignác és Xavéri Ferenc szentté avatásának 400. évfordulója
  • 2022. július 31., vasárnap: a jubileumi év zárása.

Forrás: jezsuita.hu

MEGOSZTÁS