Börtönmisszió Buenos Airesben Bergoglio atyával

0
157
A börtönmissziót végző asszony és férje Ferenc pápával találkozik

A 78 éves, ukrán származású Halida Rozanska de Pochylak asszony Argentínában él családjával. Egy gyermekkori trauma hatására már hosszú évek óta a fogvatartottak szolgálatának szenteli mindennapjait. A Vatikáni Rádióban fölidézte Ferenc pápához fűződő emlékeit.

„Akkor ismertem meg Ferenc pápát, amikor jezsuita provinciális volt, és az egyik legnagyobb pápának tartom. Azért is, mert továbbra is kifejezi közelségét korunk emberei iránt, akik a pandémia következtében soha eddig nem látott globális válságot élnek át.” A lvivi származású Halida Rozanska de Pochylak ma 78 esztendős; a II. világháború után érkezett szüleivel Argentínába. Sorsfordító esemény volt számára, amikor nyolcévesen megtudta, hogy a Szibériába elhurcolt nagymamája a kommunista rezsim áldozataként halt meg. Akkor elhatározta, hogy életét a bebörtönzötteknek szenteli. Ma három gyermek és kilenc unoka mellett, idős kora dacára tovább folytatja börtönmisszióját Buenos Airesben.

Küldetésében kiemelkedő élmény volt találkozása Jorge Mario Bergoglióval. „Emlékszem, hogy püspökként és bíborosként is bejárt a börtönbe, hogy látogassa a kezükön-lábukon bilincsben lévő foglyokat, az AIDS-betegeket, akikre hosszú letöltendő büntetés várt. Kérte, hogy hozzák olyan állapotba őket, hogy lehessen velük beszélni, és ez rendszerint sikerült neki. Aztán leült melléjük és meggyóntatta őket úgy, ahogy előtte egyetlen pap sem. Ott járta után számos megtérésről számoltak be” – mondja el az önkéntes asszony, aki három gyermekére is támaszkodik szolgálatában. „Két éve elvesztettem a férjemet, de most is itt érzem magam mellett. A gyerekeim sokat segítenek anyagilag és fizikailag is. Nemrég szükségem volt a segítségükre, mert a börtönkápolnát ki kellett meszelni. A lányom kezeli a számítógépet helyettem, és elolvassa az eljárási iratokat, tekintve, hogy ügyvéd” – mondja Halina.

Számos személyes élmény kísérte küldetését. Kiemelkedik mind közül annak a végső stádiumban lévő beteg fogva tartottnak az esete, aki azt kérte tőle, hogy tanítsa meg imádkozni, mielőtt meghal. „Torokdaganata volt és folyton cigarettát kért. Bár nem dohányzom, beszereztem egyet, másnap bementem hozzá és megkínáltam. Egy Bibliát is ajándékoztam neki. Azt felelte, hogy ki se fogja nyitni, mert nem tud olvasni. Ugyanakkor szeretett volna imádkozni, ezért megkért, hogy tanítsam meg neki a Mi Atyánkot. Mialatt imádkozta, láttam, hogy kisimul az arca, mert a családjára gondol és szülőföldjére, Patagóniára. Többször kérte, hogy imádkozzak vele. Még az egyik szenvedélyéről, a fociról is lemondott, csak hogy az Úr segítségét kérje. Egyszer erősködött, hogy menjek el hozzá vasárnap. Én pedig lemondtam a családi programomról, bementem hozzá, és a látogatás egész ideje alatt vele imádkoztam. Két nappal később visszamentem, és az őrök azt mondták, még vasárnap este meghalt, a társai vigasztalása közepette.”

„Amikor valaki szabadul, meg van ijedve és nem tudja, hogyan viselkedjen a társadalomban. Gyakran súlyos hibákat követ el. Nem fogadják be a többiek, nem kapja meg a túléléshez szükséges alapvető szolgáltatásokat. Nekünk erre csak egy válaszunk lehet: szeretni őket”. „Nem kaptak soha szeretetet, és ez tévedéseik fő oka. Az imában közel kell kerülnünk hozzájuk, még ha kemény feladat is. De sikerülhet a szereteten és a közelségen keresztül” – mondta a Vatikáni Rádióban elhangzott interjújában az önkéntes börtönmissziót végző asszony.

Gedő Ágnes / Davide Dionisi/VaticanNews