Igent mondok – online lelkigyakorlat nőknek májusban Máriával

0
2490
Balla Erika SJC, Szebedy Bolda, Jacsó Annamária, Mézinger Gabriella SJC

Harmincnapos online női lelkigyakorlatra hív a Jézus Szíve Társasága május hónapban, „Mária életének szemlélésével igent mondok arra az életre, amit Istentől kaptam” – áll a felhívásban.

Mária élete szimbolikus női történet, és mégis mindenki saját történetére ismerhet benne. Az Istentől kapott élet elfogadásának és befogadásának története. Igenjével azt üzeni: „legyen” – történjen az élet. Úgy, ahogy azt Isten vágyik nekem ajándékozni. Arra biztat, hogy én is ajánljam fel saját igenemet Istennek.

Az életet nem tudom kierőszakolni. Csak tisztelettel befogadni tudom és engedhetem annak növekedését önmagamban, általam. Minél inkább igent mondok saját életemre, mint ajándékra, annál inkább tudok életadóvá válni: gondoskodni szeretteimről, előmozdítani mások lelki-, szellemi- és spirituális fejlődését, növekedését. Mária és Márta leszek egy személyben. És ebben egész valóságom egységbe rendeződik. Ki ne szeretne integrált nővé válni?

Ebben a lelkigyakorlatban arra hívnak, a résztvevő engedje meg, hogy:

  • az ima által az Istennel való kapcsolat megelevenedését,
  • a közösség megtartó, hordozó erejét – zarándoktársakkal legyen úton,
  • hogy a gyakorlatok (gondoskodás) által az imádságok felismerései és kegyelmi ajándékai megtestesülhessenek a hétköznapjaiban.

Bővebb leírás és jelentkezés IDE kattintva.

A lelkigyakorlat egy kis női csoport (Balla Erika SJC, Jacsó Annamária, Mézinger Gabriella SJC, Szebedy Bolda) imádságai és együttműködése által valósult meg.

A lelkigyakorlat logója női kezek, szemek és szívek által született és formálódott ilyenné. Apró belső mozgásokat tükröz: ahogyan egy nő befogad, elfogad, odaad, átad. Egyszerűen nyitott arra, ami fentről érkezik, ezáltal tud áldássá válni, áldást adni, igent mondani.