Megérkezett Ábrahám földjére Ferenc pápa, a béke zarándoka

0
692
Fotó: Vatican News

Ferenc pápa repülőgépe március 5-én 13 óra 58 perckor (helyi idő szerint) ért földet a bagdadi nemzetközi repülőtéren. Egy erőszaktól, konfliktusoktól sebzett földre érkezett, ahol a jövőben a remény és a testvériség útjai nyílhatnak meg.

Két népviseletbe öltözött gyermek fogadta a pápát virággal, amikor kiszállt a repülőgépből, majd iraki egyenruhás katonák sorfala között haladt át, énekekkel, iraki és vatikáni zászlók lengetésével kísérték útját.

Musztafa al-Kadhimi iraki miniszterelnök fogadta az egyházfőt a repülőtéren. Legutóbb 2008-ban történt, hogy egy pápa iraki miniszterelnökkel találkozott, amikor XVI. Benedek Castel Gandolfóban fogadta Núri el-Málikit, aki akkor meg is hívta a pápát Irakba.

Ferenc pápa a repülőtéri VIP-váróteremben beszélgetett a miniszterelnökkel, majd az elnöki palotába indult a hivatalos fogadási ünnepségre. Találkozik Barham Szalih köztársasági elnökkel, majd a köztársasági elnöki palota nagytermében a politikai vezetőkkel, a civil társadalom vezetőivel és a diplomáciai testület tagjaival.

***

Ferenc pápa kezdettől fogva a Szűzanya oltalmára bízta apostoli útjait, ám ezúttal különös okkal is tette ezt, mindenekelőtt Irak törékeny biztonságpolitikai helyzete és az egész világot érintő pandémia miatt kérte Szűz Mária segítségét indulása előtt.

Szűz Mária a repülőgépen is jelen volt, a fedélzet falára függesztett Loretói Szűzanya kegyképe formájában, hiszen a Szeplőtelen Fogantatás Názáreti Háza Loretóba érkezésének emlékére Szűz Máriát a légiutasok védőszentjének is tartják.

Forrás: Vatican News/Magyar Kurír