Ferenc pápa korához képest jó egészségnek örvend

Argentin orvos könyve a pápák egészségéről

0
1585
Ferenc pápa egy Szent Péter-bazilikát ábrázoló műalkotás előtt 2018. augusztus 8-án. Fotó: CNS/Paul Haring

Nelson Castro újságíró orvos könyvet írt a közelmúlt pápáinak egészségi állapotáról. Ferenc pápa nyíltan beszélt saját egészségéről az argentin szerzőnek.

Ferenc pápa úgy gondolja, haláláig Rómában marad, nem tér haza Argentínába. Mi több, szándéka szerint örök nyugvóhelye is Rómában lesz, nem a szülőhazájában, mint azt néhányan feltételezték.

Mindezt egy február végi interjúban mondta el a híres argentin újságíró és orvos, Nelson Castro mikrofonja előtt. Erről Gerard O’Connell, az America című jezsuita lap vatikáni tudósítója számolt be február 27-én.

Dr. Nelson Castro könyve a közelmúlt pápáinak egészségi állapotáról szól és március 1-jén mutatják be Buenos Aires-ben. Az interjú egy részlete február 27-én a La Nacion című argentin lapban jelent meg, abban az újságban, amelyet Buenos Aires érsekeként maga Ferenc pápa is olvasott.

Castro arról is megkérdezte Ferenc pápát, gondol-e a halálra, a pápa válasza: „Igen”, de félni egyáltalán nem fél. Úgy gondolja, akár még hivatalban levő, akár emeritus pápaként a halála Rómában történik majd.

Egy 2019. február 16-i interjúban Ferenc pápa beszélt fiatalkori egészségi problémáiról, amelyek miatt 1957 októberében, 21 éves korában a jobb tüdejéről néhány cisztát távolítottak el. Hangsúlyozza, hogy a műtét után teljesen felépült, és a beavatkozás soha semmilyen korlátot nem jelentett számára. Bár sokan azt állították, hogy a fél tüdejét eltávolították ekkor, ez az állítás nem felel meg a valóságnak. Castro szerint ez a hír a 2013-as konklávé idején járt körbe, és Ferenc pápa már akkor cáfolta a híresztelést.

A La Nacion-ban megjelent interjúrészlet szerint a pápa nem vett részt pszichoanalízisen, bár ezt is állítják róla. Az igazság az, hogy amikor az argentínai katonai junta rettegésben tartotta az országot, hat hónapig járt egy pszichológusnőhöz, akinek segítségével sikerült szembenéznie, megküzdenie a rá nehezedő nyomással és az ebből adódó félelmeivel. Ekkoriban ugyanis nagy kockázatot vállalva segített embereknek menekülni a diktatúra elől.

Ferenc pápa az interjúban azt is elmondja, néha szorongással küszködik, de megtanulta ezt az érzést kezelni, ilyenkor Bach zenéjét hallgatja és a hazájában kedvelt mate teát kortyol.

A könyvben Ferenc pápa beszél az olykor jelentkező, kínzó derékfájdalmáról és arról, miért nem vetette magát alá műtétnek, míg Buenos Aires-i érsek volt. Arról is nyíltan szól, hogy szívproblémái, preinfarktusa is volt érseki szolgálata idején, de mindez megoldódott. Megemlíti, milyen jól gondját viselték, és hogy korához képest ma is jó egészségnek örvend.

Nelson Castro elárulja, hogy maga Ferenc pápa javasolta neki e könyv témáját, amikor 2017-ben meglátogatta a Vatikánban. Már akkor megígérte, hogy maga is interjút ad, nyíltan beszél majd saját egészségi állapotáról. A Sudamericana kiadónál megjelenő könyv címe: La Salud de los Papas: Medicina, complots y fe, desde Leo XIII hasta Francisco (A pápák egészsége: gyógyszerek, történetek, hit XIII. Leótól Ferenc pápáig). A szerző a Vatikáni Levéltárban is kutatott, az ottani iratokra alapozott eredményei alapján írta a valószínűleg nagy érdeklődésre számot tartó könyvet. Nelson Castro a kötetben a dokumentumokra alapozva hosszasan elemzi II. János Pál betegségét, I. János Pál hirtelen halálát, VI. Pál pápa prosztatagondjait, XXIII. János agóniáját, XII. Piusz pápa egészségi állapotát, a XV. Benedek haláláról keltett hamis híreket, a XI. Piusz megmérgezéséről szóló legendát, a X. Piusz halálához vezető okokat és XIII. Leó hosszú életének „titkait”.

A www.americamagazine.org híradása nyomán összeállította és fordította Bodó Márta