Megkapta a koronavírus elleni oltást Ferenc pápa

0
1742
Fotó: Vatican Media

Folytatódik a Vatikánban az oltási kampány, amely január 13-án, szerda reggel kezdődött meg a szérum megérkezése után. Ferenc pápa és XVI. Benedek emeritus pápa már megkapta az első oltásadagot.

„Megerősíthetem, hogy Vatikán Városállam oltási programjának részeként a COVID-19 vakcina első adagját a mai napon beadták Ferenc pápának és az emeritus pápának” – mondta Matteo Bruni, a Szentszék Sajtóirodájának igazgatója az újságírók kérdéseire válaszolva.

Ferenc pápa az olasz ötös csatornának adott vasárnapi interjú során már bejelentette, hogy a héten beoltatja magát. XVI. Benedek emeritus pápa személyi titkára, Georg Gaenswein érsek is előzőleg megerősítette, hogy az emeritus pápát is be fogják oltani. Az interjúban Ferenc pápa az oltást „etikai cselekedetként” határozta meg, „mert az egészségeddel, az életeddel, de mások életével is játszol” – fogalmazott.

*

Az oltóállomást a pápai audienciák hagyományos helyszínén, a VI. Pál terem átriumában rendezték be. Más államokhoz hasonlóan itt is a helyi egészségügyi dolgozókat és az időskorúakat sorolják előre. A vatikánvárosi egészségügyi és higiéniai igazgatóság előzetesen annyit közölt, hogy a Pfizer/BioNTech által kifejlesztett vakcinából tízezer adagot kötött le, az első szállítmány értesülések szerint kedden érkezett. A múlt héten azt is bejelentették, hogy a Vatikán vásárolt egy mélyhűtő berendezést, amely a vakcinát mínusz 70 Celsius-fokon tartja.

FRISSÍTVE!

Forrás: MTI/Vatican News

MEGOSZTÁS