Marosvásárhelyi adventi készületek járványidőben

0
1731
Adventi naptár és koszorú. Fotók: Molnár Izabella

Marosvásárhelyen a fertőzöttek nagy száma fokozott óvatosságot követel. Habár a templomlátogatás még lehetséges, de egyházközségeink számos tagja korára vagy egészségi állapotára való tekintettel nem tud közösségbe menni. Utánajártunk, milyen módon próbálják áthidalni ezeket a nehézségeket a marosvásárhelyi plébániák az idei adventben.

A koronavírus-járvány mindannyiunkat próbák elé állít. Le kellett mondanunk kedvelt tevékenységeinkről, át kellett alakítanunk hétköznapjainkat, meg kell változtatnunk életvitelünket, szigorú korlátozásokat kell betartanunk még a templombajárás során is.  Az egyházi közösségeink, találkozásaink különösen megszenvedik ezeket az időket, hiszen az egyház kezdetek óta közösségben élte meg hitét. Komoly próba elé állítja a helyzet plébániáinkat is. Folyamatosan alkalmazkodva a jelen helyzethez, mindig új módszereket kell találni arra, hogy az egészségügyi okokból szükséges távolságtartás ne vezessen a hívek egymástól és az egyháztól való tartós eltávolodásához.

Hajnali misék

A város legtöbb templomában a megszokott módon zajlanak a hajnali szentmisék. A kövesdombi Szent Miklós-templomban a rórátékat a plébánia Facebook-oldalán közvetítik. A Keresztelő Szent János-templomban a szokott módon zajlanak a szentmisék, de lehetőség van a plébánia tanulmányi házának nagytermében kivetítőn is bekapcsolódni, hogy a személyi távolságtartás biztosítva legyen.

Adventi lelkigyakorlatok

A Szent Család-plébánia idei adventi lelkinapján (december 5-én, szombaton fél 10 órától) részt lehet venni élőben vagy élő közvetítésben is. A kiscsoportokat szintén alternatív módon, a templomban és zoom segítségével tartják meg.

A marosvásárhelyi Jezsuita Udvarban minden kedden adventi lelkigyakorlatos szentmise van, amelyet élőben közvetítenek. Ugyanakkor megtartják az adventi személyesen kísért lelkigyakorlatot is december 11–13. között.

Szentségimádás

A Szent Család-templomban advent folyamán minden nap egész napos szentségimádást tartanak. Előzetes feliratkozással született meg egy beosztás, amely szerint óráról órára váltják egymást a szentségimádási órát vállaló személyek. Ez a megoldás különösen jó lehetőség arra, hogy a szentségi Úr Jézus jelenlétében időt tölthessenek azok is, akik számára egyébként a közösségbe menés veszélyes lehet.

Sms-csoport

A Keresztelő Szent János-plébánia egy új módszert talált azok számára, akik nem szeretnének elszakadni a plébánia mindennapi életétől, de a járvány miatt korlátozva vannak ebben. A kezdeményezés célja, hogy napi szinten közösséget teremtsen, és mivel a telefon mindenki számára elérhető eszköz, ezért sms-ben küldenek rövid buzdítást, szentírási részt, bátorító üzenetet, imaszándékokat, valamint az aktuális plébániai híreket a sms-listára feliratkozott híveknek.

Közösségi gyertyagyújtás

A Szent Család-plébánia közösségi házának udvarán minden adventi vasárnapon este 7 órától adventi gyertyagyújtásra gyűlnek össze a családok. Első alkalommal megáldották a családok otthoni adventi koszorúit is és meggyújtották azokon is az első gyertyát.

A Keresztelő Szent János-plébánia udvarán az elmúlt években kialakult hagyomány szerint a Máltai Szeretetszolgálat állít adventi koszorút és szervez gyertyagyújtást szombat esténként. A koszorú mellé letehetik a hívek imaszándékaikat, amelyekért közösen imádkoznak.

Molnár Izabella