Búcsúzás Angi Istvántól

0
994

Fényeskedjék neki az örök világosság, hallgassa és művelje az öröklétben a legszentebb zenéket, tapasztalja boldogan a soha véget nem érő áhítat esztétikáját! Jutalmazza meg és ölelje magához az Örök Szeretet, „mely / mozgat napot és minden csillagot”. Gábor Csilla egyetemi tanár, akadémikus búcsúzott így Angi István zeneesztétától, mestertől és jó baráttól november 25-én a kolozsvári Kálvária-templom előtti téren tartott búcsúztató szertartás végén. A szertartást Nóda Mózes vezette, az egyháztanácsosi, korábban gondnoki tisztséget is ellátó professzortól Székely Dénes plébánosi minőségben és az egyházközség nevében búcsúzott, a szertartás végén méltató szavakat mondott Molnár János, a BBTE Református Tanárképző Kar korábbi dékánja, Vik János, a BBTE RK Teológia Karának dékánja, valamint a G. Dima Zeneakadémia nevében Pavel Pușcaș egyetemi tanár. Az alábbiakban Nóda Mózesnek a szertartás keretében elhangzott beszédét adjuk közre.

Búcsúzásra gyűltünk össze. Elköszönünk Angi Istvántól, Pista bácsitól. Egy olyan társadalomban élünk, amely nagyon szemérmes lett a halállal szemben, ha lehet, nem mondjuk ki ezt a szót: halál. Elment, eltávozott, elköltözött kifejezésekkel akarjuk helyettesíteni a halál valóságát. Mindenki meggyőződését tiszteletben tartva mondom, én ezeket a kifejezéseket csak keresztény tartalommal, jelentéssel tudom igaznak tartani. Hitünk szerint a halál nem a végleges elmúlást jelenti, hanem születésnap, valljuk a vértanúk hitével: megszületünk a másik életre, arra, amely örök. Angi István elment, átment a másik világba, Istennél van és él, élete folytatódik és beteljesedik.

A búcsúzás szertartása is erre emlékeztet, mert tiszteletadás, imádság és vigasztalás. Tisztelet egy emberi élet előtt, imádság és engesztelés, amelyben Istenhez fordulunk, vigasztalás és együttérzés szeretteivel.

Ki volt Angi István? Tudós, tanár, ember, istenkereső ember.

Tudós, aki egy életen át tanult és alkotott, aki az Istentől kapott képességeit állandóan fejlesztette és kamatoztatta. Aki földi élete utolsó perceiben is dolgozott, olyan kitartással és lelkesedéssel, mintha életét eltékozolta volna és az utolsó percekben akarna mindent pótolni. A kapott talentumait megduplázva adhatja vissza Teremtőjének.

Tanár, aki tanult és tanított. De úgy, hogy nem tudott rossz jegyet adni, úgy, hogy aki nem jól felelt, fogadkozott: a következő alkalomra tanulni fogok. Mindig a legjobbat feltételezte diákjairól, ő magyarázkodott, próbáltam megkeresni, mi az, amit tud, és nem azt keresni, mit nem tud. Műveltsége, szaktudása nem eltávolította az emberektől, hanem jó volt a közelében lenni. Szerette, ha elismerték, örvendett, ha a tanítványai előrehaladtak.

Ember volt. Mindig előzékeny és kedves. Csak otthon a négy fal között engedett a fáradtságnak, a panasznak és az elégedetlenségnek. Mindig adni akart, bőkezűen és pazarlóan. Szerette a családját, barátait, soha nem tudta, hol a határ, amikor ajándékot kellett vásárolni.

Istenkereső. Ritkán beszélt erről. Emlegette a csíksomlyói diákéveket, gyermekkori hitének szépségeit, és talán mindig azt a tiszta, egyszerű hitet kereste, amelyet még nem rontott meg semmi, sem a kételkedés, sem a bűn. A személyes kapcsolatot kereste Istennel, a harmóniát a hite és a tudása között. Egyszerre volt tudós istenkereső ember és a csendes imában elmélyedő nagy gyermek.

Ezt a harmóniát kereste és művelte, hitt abban, hogy a tudománnyal, a zenével meg lehet találni azt itt Erdélyben is a különböző vallású és nemzetiségű emberek között. Voltak, akik ezt nem értették, nem értékelték, voltak, akik el is utasították. Nem volt egy forradalmár típusú ember, hitt a munkájában, hitt a harmónia és a szép egységet teremtő erejében. Hiszem, hogy Isten ezt a törekvését és munkáját javára írta.

Újra és újra elmesélte, mi a szép, a harmónia. Platón tanításában a szép és a jó együtt jelenik meg. Arisztotelésznél a szép a helyes arányt jelenti. Ágoston a mérték, alak és a rend, Aquinói Tamás pedig a teljesség, arány és világosság fogalmakat használja. Ez a harmónia a részek aránya.  Mindez azért volt fontos, mert a világ a maga szépségében Isten képmása.

Nikodémusként csendben kereste az igazságot, kereste a szépet. Hiszem, hogy most már teljes lett a kép. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Pista bácsi már nem keresi a válaszokat, hanem tapasztalja Isten szeretetét, szépségét – hiszen az örök élet a teljesség, az harmónia és a világosság. Ezzel a bizalommal búcsúzúnk, ezt a hitet és vigasztalást kérjük szeretteinek teremtő Atyánktól.

Nóda Mózes

MEGOSZTÁS