A ferences család adventje

0
1058

A ferences család szerzetesi és világi elöljárói idén közös adventi készületre, november 29-én pedig világméretű imanapra hívják a ferences család tagjait és minden jóakaratú embert. Imára és jócselekedetek gyakorlására szóló meghívásukat adjuk közre.

Assisi Szent Ferenc istenélménye és az abból forrásozó evangéliumi élete már kortársai közül is számtalan embert a követésére buzdított. Az ő lelkiségét követő közösségek összessége képezi a ferences családot. Mindhárom rend jogilag független, de mindeniknek a többihez létfontosságú a kapcsolata, és meghitt közösséget alkotnak, hiszen mindháromnak ugyanaz a küldetése, ugyanaz a karizmája, miközben mindegyiknek megvan a maga saját életformája.

A kialakult járvány miatt tudjuk, hogy nem mindig van lehetőségünk arra, hogy a személyes kapcsolatokat élvezzük, Istennel azonban mindig személyes kapcsolatban lehetünk.

Mivel a ferences család tagjait szorosabb kötelék tartja össze, hiszen ugyanazzal a küldetéssel rendelkeznek és ugyanazt a karizmát hivatottak megélni, ezért fontosnak tartjuk a közös adventi készülődést.

A Ferences Világi Rend nemzetközi tanácsa világméretű imanapot hirdetett 2020. november 29-re,  a szeráfi rend összes szentjének ünnepére, hogy a ferences család világi tagjai is újra kezdhessék életüket az egyházi év első napján.

Ehhez kapcsolódva advent első vasárnapjától egy héten keresztül a ferences család világi tagjaiért imádkozzuk a ferences rózsafüzért, hogy akik világi állapotukban követik Szent Ferenc atyánkat, hűek maradjanak az ő karizmájához, mintegy keze és lába lehessenek a rend másik két ágának.

Advent második vasárnapjától egy héten keresztül a ferences rend második ágazatához tartozó klarissza nővérekért imádkozunk, hogy  kitartóan tudják Szent Klárát követni, aki Krisztust a ferences életmód szerint, a radikális szegénységben kívánta követni.

Advent harmadik vasárnapjától egy héten keresztül a ferences első rend tagjaiért imádkozunk, hogy szeráfi atyánk karizmáját hűen őrizzék és adják tovább.

Advent negyedik vasárnapjától karácsony vigiliájáig igyekezzünk  jócselekedetekkel, böjttel, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel a ferences család tagjait meglepni.

Advent negyedik vasárnapjának, majd karácsony ünnepének a lényege: az Atya önmagát adta Fiában, Jézus Krisztusban. Nincs nagyobb ajándék az időnk, törődésünk, figyelmünk, kedvességünk, szeretetünk odaadásánál, ha valaki önmagát tudja adni annak, akit szeret. Keressem az alkalmat, hogy másokat megajándékozhassak. December 24-én, szentestén olvassátok el Szent Lukács evangéliuma 2. fejezetéból az 1-20 verseket.

Imádkozzuk: Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atya akaratából emberré lettél, és köztünk lakoztál, hogy megoszd velünk az emberi élet örömeit, gondjait, bánatát. Megtestesülésed szent titkára kérünk, segíts most veled együtt úgy élnünk, hogy egykor veled legyünk az örök dicsőségben is. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.

Kívánjunk áldott ünnepet egymásnak, énekeljünk (Mennyből az angyal, Fel nagy örömre, Pásztorok, pásztorok, Istengyermek, más karácsonyi ének…), majd ajándékozzuk meg egymást.

Biztosak vagyunk abban, hogy Isten megmutatja nekünk a szeretetgyakorlásnak azokat a lehetőségeit, amelyek a testvéri életen és a ferences családon belüli kötelékek megerősítését fogják szolgálni még akkor is, ha kevesebb lehetőségünk van most személyesen találkozni.

P. Damian Pătrașcu OFM Conv miniszter provinciális

P. Urbán Erik OFM miniszter provinciális

P. Leon Budău OFM Cap kusztos

Penu Tibor Szilárd FVR országos miniszter

MEGOSZTÁS