Egyházzene: megismerkedni egyházunk énekeivel

Közelebb hozni a teológiát

2
1868
Márton Szabolcs

Az egyetemen az egyházzene tantárgy tulajdonképpen két komponensből áll, amelyet egy-egy félévben oktatok: egyházzene kórus, valamint egyházzene, tehát gyakorlati és elméleti rész. Természetesen bizonyos mértékig átszövi egymást a két tantárgy, hiszen tulajdonképpen elválaszthatatlanok egymástól: egyszóval beleszövök a gyakorlati részbe elméleti szegmenseket és fordítva.

Az első félévben szerepel az egyházzene kórus, ennek általános célja: egyházunk liturgikus énekeivel átfogóan megismerkedni az egyházi év ciklikus körforgása mentén, valamint a kijelölt vasárnapi szentmisében ezeket alkalmazni, megszólaltatni scholaszerűen. Ezenkívül más eseményeken is igyekszünk eleget tenni, mint például könyvbemutatókon való éneklés, de idesorolhatom az évente, a karácsonyi ünnepkör alkalmával megrendezett ökumenikus találkozót is, amely a Nagyboldogasszony (Szűz Mária elszenderülése) ortodox katedrálisban kerül megszervezésre, a keresztény testvériség jegyében. Ezen a találkozón a város különböző felekezetű teológiáit (katolikus, protestáns, görögkatolikus és ortodox) képviselik a kórusok, oly módon, hogy ki-ki a saját karácsonyi énekeiből hoz néhány gyöngyszemet, amit leteszünk az Úr Jézus jászla mellé, nem utolsósorban egymás megörvendeztetésére.

Közelebb hozni a teológiát, ez a célja sorozatunknak, amelyben egy éven keresztül minden hónapban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karával együttműködésben bemutatunk egy erdélyi és egy nemzetközi teológust, valamint a teológia egy tudományágát.

Az egyházzene tantárgy, amire a második félévben kerül sor, sokkal inkább elméleti, de az előző félév gyakorlatát, miszerint a kijelölt vasárnapokon együtt teljesítünk liturgikus zenei szolgálatot, továbbra is igyekszünk fenntartani. Ebben a félévben megszabott irányt követve világítjuk meg az egyházzenét. Ennek fő vonala: az egyházzene egyetemessége, a gregorián ének története, a gregorián műfajok.

Természetes, hogy nem mindenki rendelkezik nagyon jó zenei hallással, ám egyrészt ezt a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt próbáljuk csiszolni, másrészt nem akarunk ebben a képzésben egyházzenészeket nevelni, sokkal inkább a megismerés a fontos. Az, hogy ebben az impulzusban minél szélesebb körű egyházzenei felülettel találkozzanak a hallgatók, Isten legnagyobb dicsőségére.

Márton Szabolcs

Megjelent a Vasárnap 2020. október 25-i számában.