Ferences vásárfia a tarisznyában

0
2374

Első alkalommal tartották meg a Ferences Vásárfia kézműves- és termékvásárt a dévai Páduai Szent Antal Ferences Plébánián október 18-án. Főcze I. Bonaventura plébános számolt a kezdeményezésről.

Napjainkban a kézművesség reneszánszát éli. A globalizáció tömegtermékeiből kiábrándult fogyasztó egyre inkább kezd az igazi értéket jelentő kézműves termékek iránt érdeklődni. Mert tudja, hogy ezek a termékek elsősorban nem profitorientáció céljából jönnek létre, hanem magukban hordozzák készítőjük szívét-lelkét is. Mi ehhez csak annyit kívánunk hozzátenni, hogy magukban hordozzák a Szentháromság közösségteremtő erejét is.

Déván és környékén a helybéli kézművesek érdeklődéssel, egészséges kíváncsisággal követték az Erdély szerte zajló kézműves vásárokat, így fogalmazódott meg bennünk az igény: hasonlót kellene szervezni nálunk, Déván is, Hunyad megyében, a szórványok szórványában. A kézműves közösség eme igényét a dévai Páduai Szent Antal Római Katolikus Ferences Plébánia karolta fel, és biztosított lehetőséget ennek megszervezésére, természetesen a járványügyi előírások szigorú betartásával. A két héttel ezelőtt meghirdetett felhívásra kilenc kézműves jelentkezett Déváról, Vajdahunyadról és Csernakeresztúrról. A kézműves termékeiket nem megszabott árért, hanem adományért értékesítő kézművesek bevételük 10%-át a szegény és nehéz sorsú emberek megsegítésére és a gyermek kézműves csoport, az Apró Kezek Műhelye működtetésére  ajánlották fel. Nem titkolt szándékunk a hagyományteremtés. Tekintettel a résztvevő kézművesek lelkesedésére és a vásárlók nagy számára,  a vásárt reményeink szerint folytatni fogjuk az adventi időszakban.

Kézműveseink a missziós vasárnapon saját készítésű termékeikkel tettek tanúságot arról, hogy ily módon is át lehet örökíteni a teremtett világ értékét és fontosságát a jövendő nemzedék számára. Jó emberek! Az Úr adjon nektek békességet és egészséget!

„Nagy örömmel jöttünk, hogy közkincsé tegyük a gyerekek által készített termékeket. Főként a rózsafüzérre fektettünk hangsúlyt, mivel ezáltal tanítjuk a gyerekeket arra, hogy ezeket lélekkel készítsék. Mert ezek a rózsafüzérek nem egyszerű nyakékek, hanem a mennyország kulcsai.” Dévai Szent Ferenc Alapítvány

„Örömmel tettem eleget a meghívásnak, a szép kezdeményezésnek. Boldogan mutatom be festett tárgyaimat, főként a gyertyatartókat, így lassan adventhez közeledve.” Kacsó Renáta Erzsébet

„Szerintem a művészet olyan, mint a levendula: sokoldalúan gyógyít, ha az ember tudja használni. A varrás, textil-és üvegfestés, nemezelés számomra pont ilyen. Nyugtat, felüdít, de mindenekfelett gyógyít.” Kajcsa Erika

„A papírfonás termékeimet nagy szeretettel készítem, és azért vagyok itt, hogy általuk másoknak is örömet szerezzek. Bármikor szívesen jövök.” Fodor Éva 

„Szeretném megosztani minél több emberrel a csodás levendula harmóniáját, gyógyhatását, aromáját.” Daradics Annamária

„Gyöngyfűzéssel foglalkozom, munkáimat szeretettel, türelemmel készítem. Erre a szép napra örömmel feltöltődve készültem. Boldog vagyok, hogy közösségünk is megismerheti a gyöngyfűzés csodálatos világát.” Fábián Anna

„Ha mindenki olyan szeretettel viselné az én kötés-és horgolásaimat, mint ahogyan én készítettem, akkor jobb lenne a világ.” Demeter Annamária

„Kalotaszegről származom. Nálunk felé teljesen természetes, hogy a nagyanya, az anya megtanítja lányának a kalotaszegi írásos varrását. Egy lépésnyi kreativitásra van szükség ahhoz, hogy a Gyalui-havasok lábánál elsajátított népi kultúrát ötvözni tudjam a modern jegyekkel.” Kun-Gazda Kinga-Viola