2020. október 19., hétfő

0
827

EVANGÉLIUM

Abban az időben amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?”
Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Így okoskodott magában: »Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet!«
Ám az Isten így szólt hozzá: »Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?«
Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!”
(Lk 12,13-21)

Kellemetlen dolog az számunkra, hogy Isten nem akar igazságot tenni közöttünk. Úgy látszik, ránk bízza azt, hogy igazságosak legyünk. Mit is tehetne mást az, aki minden gyermekét szereti?

Pakot Géza SJ, a szatmárnémeti Hám János Teológia Líceum iskolalelkésze

MEGOSZTÁS