Új lektorokat és akolitusokat avatnak Gyulafehérváron

A szertartást élőben közvetítik

1
4447
Lektorok és akolitusok avatása a gyulafehérvári székesegyházban, 2019-ben • Fotó: seminarium.ro

A Gyulafehérvári Papnevelő Intézet hagyománya szerint a nagyböjti lelkigyakorlat végén, nagyböjt ötödik vasárnapján, azaz feketevasárnap lektorokká avatják a harmadéves és akolitusokká a negyedéves kispapokat. Idén az országban bevezetett szükségállapot miatt ez elmaradt, így a tanévkezdő lelkigyakorlat végén, október 2-án, délután 5 órától pótolják a szolgálatok „feladását”, ahogyan az egyházi nyelvezet fogalmaz. Ezt megelőzően, szeptember 29-én este kezdetét vette a tanévkezdő lelkigyakorlat, amelyet Kiss Endre spirituális vezet, és amelyen csupán az avatás előtt álló negyedéves és a pasztorális-gyakorlati éves kispapok vesznek részt. A lelki felkészülés végén a szeminaristákat Kerekes László segédpüspök avatja lektorokká és akolitusokká a gyulafehérvári székesegyházban. A szentmisébe közvetítés révén a templom.ro oldalon keresztül lehet bekapcsolódni.

A lektor- és akolitusavatás a papságra való felkészülés „lépcsőfokai” a szemináriumban. A már felvételt nyert és harmadéven reverendába beöltözött kispapok részesülnek a régebb „kisebb rendeknek” nevezett szolgálatokban, amelyet ünnepi szentmise keretében szolgáltat ki a főpásztor.

A lektor, avagy felolvasó a szertartás keretében átveszi a püspöktől a Szentírást, a „Vedd a Könyvek Könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben” szavak kíséretében. Ezáltal a kispap az Egyház hivatalos megbízottja lesz a szent szövegek felolvasására, amelyek a szentmise igeliturgia részében elhangzanak, az evangéliumot kivéve.

A már lektori szolgálatra felavatott akolitusjelöltek az Eukarisztia ünneplésére előkészített kenyeret (ostyát) veszik át püspöktől. „Vedd ezt az Eukarisztia ünneplésére előkészített kenyeret, és úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az Egyház asztalánál” – hangzik el a felhívás a püspök részéről a szertartás keretében. Az akolitusok feladata elsősorban a szentmiséken való áldoztatás és a szent edények purifikálása, megtisztítása, de ugyanakkor elvihetik az Oltáriszentséget az idősek, betegek otthonába, szentségimádást és különböző liturgikus cselekményeket végezhetnek, többek között igeliturgiát is.

A szolgálatok feladása szemináriumunk kiemelkedő ünnepe, amelyen sok esetben szülők, testvérek, barátok is jelen vannak, ám az idei évben a járványhelyzet miatt zárt körben szolgáltatja ki Kerekes László segédpüspök a székesegyházban tartott szentmise keretében.

A jelöltek és a szeminárium közössége arra hívja meg az egyházmegyék híveit, hogy online közvetítés révén a templom.ro oldalon keresztül kapcsolódjanak be a közös ünneplésbe a templom.ro oldalon keresztül október 2-án, pénteken 17 órától.

Az akolitusi szolgálatban részesülő gyakorlati-pasztorális éven lévő kispapok (balról jobbra): Fischer Balázs (Budapest), Szabó Mihály-Csongor (Csíkszépvíz), Vagrin István (Csedreg), Ferencz Zsolt (Csíkszentsimon), Forró Csaba-Roland (Kézdivásárhely), Léstyán László (Csíkszentkirály), Mayer Nándor (Csedreg), Virág István (Gyimesbükk)
A lektori szolgálatban részesülő negyedéves kispapok (balról jobbra): Kajtár Arnold (Hidegség), Nagy Ferenc (Deményháza), Kajtár Zsolt-László (Gyimesközéplok), Hegyeli Andor (Gelence), Ferencz Egon-József (Szárhegy), Czirják Ottó (Csíkmadaras), Hosszú Norbert-Lajos (Kézdimartonos), Erdély Hunor (Kézdimartonos)

Forrás: seminarium.ro

1 HOZZÁSZÓLÁS