Gyerekek, ne féljetek tanulni, küzdeni, hinni és imádkozni!

Tanévkezdő szentmise Böjte Csaba testvérrel Székelyhídon

0
1371

Tanévkezdő szentmisét mutatott be a székelyhídi római katolikus plébániatemplomban Böjte Csaba OFM, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szombaton, szeptember 19-én délelőtt. Koncelebráltak Kuglis Gábor helyi, valamint Kiss Márton éradonyi plébános. A szentmisében nem csak a gyerekekért, hanem a tanárokért, a szülőkért és a támogatókért is imádkoztak!

Csaba testvér nagy szeretettel köszöntötte a gálospetri, nagyszalontai, dévai és székelyhídi gyerekeket és nevelőiket, valamint minden résztvevőt. Ezt követően Móricz Annamária egy dévai gyermek 2012-ben írt, Élni akarok című versét olvasta fel:

Nem vagyok én az erdőknek legmagasabb fája,
nem vagyok a mezők legszebb virága.
S bár az óceán egyetlen egy cseppje sem vagyok,
mégis, mégis e szürke világon élni akarok.
Nem vagyok én a népnek prófétája,
sem a hatalmat éhező Mammon szája.
Hamis zengésű lantot a kezembe nem fogok.
Lehet, nem leszek híres, aranyjövő embere,
de már nem leszek a múltnak árva gyermeke.
S ha a múzsám árnyékába is maradok,
mégis, mégis e szürke világon élni fogok.

Prédikációjában a szerzetes megfogalmazta, hogy a mai gyerekek nyafognak, elégedetlenek azért, mert sok és nehéz a tanulás, el vannak kényelmesedve ebben a modern világban, megterhelésnek tartják az iskolát. A papoknak, pedagógusoknak az a dolguk, hogy megmutassák: nem nehéz, hisz Jézusnak se volt könnyű dolga. A gyerekek is vállaljanak többet, hiszen ilyen az élet: tanulni, folyamatosan fejlődni kell, szorgalmasnak lenni. Néha rosszat is teszünk. Néha hagyni kell, hogy a gyerek küzdjön, csinálja meg a házi feladatát, hisz a létért is küzdeni kell. Küzdeni kell az életben, az iskolában, így a tanulásban is, akárcsak a sportban, mint például a bokszban vagy akár a futballban.

Minden emberben ott a jó. „Gyerekek, ne féljetek tanulni, küzdeni, hinni és imádkozni! Ne nevessük ki azt, aki feladja, hanem bátorítsuk, hogy legyen kitartó, legyen bátor és küzdjön, hisz Jézus is küzdött az emberiségért, a jóért” – hangsúlyozta a Csaba testvér, majd folytatta: „Hisszük, hogy amit együtt kérünk a mennyei atyától, azt Ő meg is adja nekünk. Kérjük Isten áldását, imádkozzunk, hogy egy ragyogó napfényes tanévet élhessünk meg együtt itt az Érmelléken és az egész Kárpát-medencében.”

Forrás: Tatai István/varad.org