Vágyakról az őszi napsütésben

A csíkszentdomokosi segítőnővéreknél jártunk

0
2171

Lelkiségünk és karizmánk kincseiből töltekezni, baráti kapcsolatainkat erősíteni – ebben jelölték meg a csíkszentdomokosi segítőnővérek a szeptember 19-ére szervezett programjuk célját. A járványhelyzet miatt is – de a szép, érett, őszi napsütésben nem is lett volna jó másképp – a Szent Margit-ház udvarán tartották a találkozót, amelyet a házban, továbbá Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen gyakran megforduló, akár segédkező, bizonyos értelemben a nővérekkel egy utat járó barátainak szervezett a közösség.

Minden a vággyal kezdődik – ezt a címet adták a nővérek a programnak, s ezzel egyben rámutattak csíkszentdomokosi, közel három évtizedes jelenlétük kiinduló szikrájára. Márton Áron püspöknek ugyanis az volt az egyik vágya, hogy szülőfalujában szerzetesközösséget, kifejezetten női rendet telepítsen le, hogy a leányifjúság és az asszonyok lelki támogatását és képzését-nevelését ellássák. Áron püspök vágya utódai szolgálati idején valósulhatott meg, de minden a vággyal kezdődik… Erre hangolt a szentmise elmélkedése, amelyet Bálint Emil felcsíki főesperes vezetett, ezt próbálta megvilágítani különböző szempontokból a liturgiát követő három előadás. Márton Áron vágyai, álmai, hite címmel Csató Béla székelylengyelfalvi plébános nyitotta az előadások sorát, Darvas Piroska segítőnővér A vágyak szerepe a szentignáci lelkiségben és a segítőnővéri karizmában címet adta előadásának, harmadikként Kedves Rita segítőnővér szólt Beteljesült élet beteljesületlen vágyakkal címmel. Az udvaron felszerelt bográcsban főtt finom ebéd után kezdődtek a műhelyfoglalkozások, ahol főleg lelki impulzusokat kaphattak a résztvevők, majd a szövőszék titkaival ismerkedtek.

A járványhelyzet miatt korlátozott létszámú résztvevőt fogadhattak ez alkalommal a szervező domokosi nővérek, de talán éppen ez is adta a nap meghitt, családias jellegét, fűszerezve a rend szentignáci lelkiségével való töltekezéssel és a személyes találkozások örömével. A nap szervezési és lebonyolítási költségeihez Csíkszentdomokos község polgármesteri hivatala is hozzájárult.