2020. augusztus 6., csütörtök

0
1052

EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek.
Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”
Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad.”
(Mt 17,1-9)

Hogy milyen élménye lehetett Péternek, amikor ragyogni látta az Úr arcát, arról mély hitvallása árulkodik. A menyország tettenért pillanata lehetett az, ami lenyűgözte őt annyira, hogy kimondja: „Uram, jó nekünk itt lenni.” Keressük meg mi is szívünknek, lelkünknek azt a Tábor hegyét, ahol felragyoghat bennünk is az Úr, és ennek istenélménye váljon mindennapi imánkká: „Uram, jó nekem veled lennem!”

Táncos Levente-György dicsőszentmártoni plébános

MEGOSZTÁS