Máriaradna: 500 éve menedék és bizakodás (2.)

Kétszáz éve szentelték fel a bazilikát

0
453
A máriaradnai bazilika • Fotó: temesvári egyházmegye

Máriaradna idén kettős jubileumot ünnepel: 500 évvel ezelőtt épült az első kápolna a radnai Szőlőkben, azon a dombon, ahol a jelenlegi kegytemplom áll, és amelyet Rudnay Sándor esztergomi érsek 200 évvel ezelőtt konszekrált. Bár a járvány okozta helyzet miatt a nagyszabású ünneplés elmarad, a két évforduló mégsem múlhat el úgy, hogy ne emlékeznénk meg róluk.
A régmúlt idők történéseit írott krónikák őrzik; a közelmúlt és a jelen eseményeiről szemtanúk tudósítanak a leghitelesebben. Az alábbi sorokban ők beszélnek: Isten szolgái, egyházi vezetők, vallásukhoz ragaszkodó idős emberek, hitben nevelkedő fiatalok, közös ünnepeink megtartói és az évszázados kegyhely, Máriaradna zarándokai. Olyan emberek, akiknek az élete különleges módon kötődik e kegyhelyhez, a Szűzanya radnai templomához
.

Roos Márton ny. püspök 1942. október 17-én született Temeskenézen. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron kezdte meg 1961-ben, majd 1962-ben a németországi Königstein im Taunus-ban folytatta 1969-ig. 1971. július 3-án Rottenburgban Dr. h.c. Carl Joseph Leiprecht püspök szentelte pappá a Rottenburgi Egyházmegye számára. Az 1989-es fordulat után dr. Walter Kasper rottenburgi megyés püspök engedélyével visszatért a temesvári egyházmegyébe. 1990. július 20-án Kräuter Sebestyén temesvári megyéspüspök irodaigazgatónak nevezte ki, megbízva őt az egyházmegyei levéltár és a könyvtár megszervezésével, továbbá az egyházmegyei múzeum létrehozásával. 1999. augusztus 28-án szentelték a temesvári egyházmegye főpásztorává. A Fuldai (Hessen, Németország) Római Katolikus Teológiai Fakultás 2011. február 4-én, pénteken, Roos Márton temesvári megyés püspöknek a teológia tiszteletbeli doktora (doctor honoris causa) címet adományozta.
A 2018 szeptemberétől nyugalomba vonult püspök már a kommunista hatalom éveiben is folyamatosan azon fáradozott, hogy az évente Romániában tett látogatásai során megóvja és megőrizze a bánsági plébániák levéltári anyagát. 1990 után ez az igyekezet a leendő püspök kiemelt célkitűzésévé vált, aki visszatérve szülőhelyére, Kräuter Sebestyén akkori megyéspüspökkel együtt közvetlenül is hozzáláthatott az egyházmegye ujjászervezéséhez és újjáépítéséhez. A püspöki palota Krauter püspök idején történő restaurálását, a Szent György székesegyház külső felújításait (2004-ben és 2016-ban), továbbá a máriaradnai kegytemplom és rendház átfogó felújítási projektjét, továbbá a zarándokmúzeum létrehozását Roos Márton püspök személyes elkötelezettséggel koordinálta és felügyelte. Nyugalomba vonulását megelőzően útjára indította a Szent György székesegyház átfogó felújítási projektjét.
Roos Márton ny. püspök több kötet szerzője. Közülük kiemelkedő a temesvári egyházmegye történelmét átfogóan és részletesen taglaló Erbe und Auftrag – Die alte Diözese Csanád című többkötetes munka (eddig 5 kötet jelent meg), amelynek irodalmi értéke még akkor is jelentős, ha az említett mű elsősorban történelmi tárgyú. További kötetek: Maria-Radna – Ein Wallfahrtsort im Südosten Europas (Regensburg, I. k. – 1998, II. k. – 2004), Gerhard von Csanád (Temesvár, 2017), Providentia Augustorum (Temesvár, 2018) stb.

A temesvári püspökség sajtóirodájának munkatársai interjút készítették a nyugalmazott temesvári főpásztorral, akit Máriaradnáról, máriaradnai kötődéseiről kérdeztek.

Püspök úr a máriaradnai Szűzanya nagy tisztelője. Melyek a kegyhelyhez fűződő első, gyermekkori emlékei?

Az első emlékem az 1956. évi radnai búcsújáráshoz kötődik, amelyen gyermekként vettem részt. De a rákövetkező, 1957. évi zarándoklatra is élénken emlékszem, amikor első ízben indultam gyalogosan Radnára a temesgyarmati hívekkel augusztus 2-án Kräuter Sebestyén akkori segédlelkész, későbbi megyés püspök vezetésével. Hajnalban, négy óra körül, a szentmisét követően indultunk el rendezett körmenetben a templomból és este érkeztünk meg Radnára. Első állomásunk Hidasligeten volt, ott reggeliztünk, majd délre értünk Máslakra. A temesgyarmati keresztalját több száz, talán ezer búcsújáró alkotta, és fúvószenekarral vonultunk. Ebből három is volt a faluban, így felváltva játszottak, kísérték az éneklő zarándokokat. A menet után haladó ponyvás kocsik vitték a csomagjainkat meg az élelmiszert, valamint a fáradt, fájós lábú búcsújárókat. A kocsikat a zarándoklatot megelőző napokban szépen feldíszítették. Emlékszem, hogy nagyon meleg volt és sok port nyeltünk. Késő délután, Temesújfalu bejáratától én is felültem az egyik ponyvás kocsira, mert a fáradtságtól már alig húztam a lábam…
Amikor megérkeztünk a kegytemplomhoz vezető magas és meredek lépcsőkhöz, P. Harnisch Ernő ferences gvárdián üdvözölt bennünket, mi pedig harangzúgás és zenekari muzsika kíséretében vonultunk be a kegytemplomba. Ekkor mindannyian, búcsújárók és a zenekar is, a „Nun endlich sind wir kommen an“ című éneket énekeltük. Leírhatatlan, megható érzés kerített hatalmába mindenkit.  P. Ernő akkorra már kiszabadult a kommunista hatalom nagyenyedi börtönéből – a starețul de la Radna, vagyis a radnai apát még ott is tekintélynek, fogalomnak számított. Fivére, P. Placidusz is szerencsésen visszatért Oroszországból. Az éjszakát radnai családoknál töltöttük, akik már vártak minket. Mindenkinek megvolt a maga helye. A szobákban szorosan egymás mellett feküdtünk a padlóra szórt szénán, szalmán, és amilyen fáradtak voltunk, nagyon jól aludtunk.
Másnap reggel a szentmisén Placidusz atya prédikált. Alacsony termete ellenére olyan hatalmas hangja volt, hogy beleremegtek a falak. Szavai mindenkit megigéztek. Alig látszott ki a szószék mögül, de a hangja betöltötte az egész templomot. A szentmise után, dél körül, a búcsújárók között általános optimizmus uralkodott. Mindenki igyekezett hazafelé, az alkalomtól függően lovas kocsin vagy vonattal, mert este 7 órakor volt a Radnáról visszatérő búcsújárók fogadása, akiket az otthoniak már a falu szélén vártak, hogy körmenetben együtt vonuljanak a plébániatemplomba hálaadásra és záróáldásra. Erről senki sem akart hiányozni: sem a visszatérő zarándokok, sem az otthon maradottak, mert nem csak a hazatérőkkel való találkozásról volt szó, illetve egy újabb radnai faág vagy búcsúfia ajándékozásáról. A radnai búcsújárók áldást jelentettek a falu egész közösségének, és ebből mindenkinek meg kellett kapnia és meg is akarta kapni a maga részét. A radnai zarándoklat végső áldás nélkül csak félmunka lett volna!

Püspök úr első könyvét, amely Temesváron jelent meg két kötetben, a máriaradnai kegyhely történetének szentelte. Mi késztette arra, hogy Radnáról írjon?

Máriaradna történetével már sokkal ezelőtt, 1977-ben, németországi plébánosként is foglalkoztam. Ott jelent meg 1981-ben az Egyesületünk Das Banat und die Banater Schwaben című könyve, amelynek első kötetében írtam a kegyhelyről. Amikor 1990 nyarán visszatértem Temesvárra, néhány, az egyházmegyéből származó és Németországban élő pap kollégámmal két projekttel kapcsolatban tárgyaltunk: a temesvári püspöki palota helyreállításáról, valamint pápai kis bazilika cím kieszközléséről a radnai kegytemplom számára. Mindkét terv 1990 és 1995 között vált valóra. Ezzel kapcsolatban dokumentációt kellett készíteni a kegyhelyről és a radnai búcsújárásokról. Ez képezte az alapját a kegyhely múltját részletesen bemutató, már említett a két kötetnek, főleg, hogy P. Harnisch Ernő OFM örömmel és készségesen bocsátotta rendelkezésre az összes meglévő anyagot. Ennek eredménye lett a körülbelül százoldalas, a kegyhelyhez kapcsolódó képeket, énekeket és imákat tartalmazó, gazdag dokumentáció. Kräuter Sebestyén püspök és P. Ernő akkori gvárdián John Bukovsky bukaresti apostoli nunciushoz fordult a kérelemmel, aki buzgón támogatta az ügyet és megtette a szükséges lépéseket Róma felé. Az eredeti összefoglaló is megtalálható a püspökség levéltárában. március 25-én Harnisch Ernő atya, Péter Juvenal testvér és Kräuter Sebestyén püspök közösen írták alá a szentatyának, az azóta szentté avatott II. János Pál pápának címzett kérelmet, hogy a kegytemplomnak pápai bazilika rangot adományozzon. Végül Rómából kedvező válasz érkezett, a szentatya jóváhagyta a kérelmünket, a pápai bullát 1992. májusában ünnepi szentmise keretében hirdették ki.

Milyen volt a kapcsolat a ferences szerzetesekkel, akik évekig Radnán éltek és szolgáltak?

Az 50-es években több ferences atya és testvér élt Radnán. A nehéz időkben P. Ernő közel fél évszázadon át volt máriaradnai gvárdián és plébános. P. Placiduszt (Harnisch József) és Juvenal testvér is ott éltek. Mindkét pátert szerettük és tiszteltük, nagyon kedvesek voltak, mindig szívesen láttak minket az otthonukban. Mintha csak otthon lettünk volna Radnán.
Miután 1949 nyarán a kommunista hatalom tizenöt katolikus rend működését betiltotta, Máriaradnát koncentrációs kolostorrá alakították át a szerzetesek és szerzetesnők számára. Az itt összezsúfolt szerzetesek száma elérte a 200-at, néha a 250-et is. Valószínűleg azért itt, mert egyrészt nagy volt a rendház és sokan elfértek, másrészt Radna, Lippa nem nagy város, eléggé félreeső helyen is van, így nem voltak annyira szem előtt. A rendeletet követően a szerzeteseknek és szerzetesnőknek tilos volt rendi ruhát viselniük. A nővérek civilben jártak, a szerzetesek pedig az egyházmegyés papok számára engedélyezett fekete reverendában. A ferences rend jellegzetes barna csuhája nyilvánosan már sehol sem volt látható.
Az állami megbízott (az împuternicit) azt is meghatározta, hogy a zarándoknapokon P. Ernő mellett csupán két egyházmegyés pap lehetett jelen Radnán. Mivel a kegyhelyen való gyóntatás ily módon lehetetlenné vált, P. Placidusz elhagyta Radnát, és Nagyiratoson, Daruváron, Temesújfalun lett plébános. A három papnak kellett a szentmiséket is bemutatni, valamint gyóntatni a népes búcsújáró csoportokat. Ha több csoport érkezett, mindegyik külön szentmisét szeretett volna. Mindehhez persze kevés volt a három lelkipásztor. Ezért kérték, hogy az emberek inkább végezzék el otthon a szentgyónásukat, ha ez lehetséges volt.
Ráadásul az ilyen alkalmakkor mindig jelen volt az állambiztonság, a szekuritáté embere is, az úgynevezett kerületi împuternicit (megbízott), aki mindent megfigyelt és ellenőrzött. Még a papi helyezésekbe is beleszólt. Ott ült a búcsújárók között a templomban, végighallgatta a prédikációt, és azonnal jelentette a feletteseinek mindazt, amit látott és hallott. Ez a helyzet egészen 1989 karácsonyáig tartott.

Püspök urat 1999-ben szentelték püspökökké, és az első püspöki szentmisét Máriaradnán mutatta be. Ez alkalommal a csodatevő kegyképnek egy arany brosst is adományozott. Honnan származik ez az ajándék?

Boros Béla címzetes érsek egy hívőtől, akit én személyesen nem ismertem, egy aranyláncot kapott, aki azt a kegytemplomnak szerette volna adományozni. Mivel ezt ebben a formában lehetetlen volt, azt javasoltam, hogy alakíttassuk át a láncot egy csillag alakú brossá, mint amilyen a kegyképen is látható, majd erősítsük rá. Így hát egy jó katolikus aranyműves ismerősöm átdolgozta a láncot a kívánt csillag alakú brossá, amelyhez három akvamarint is erősített, ahogy ez a kegyképen látható. Augusztus 29-én, az első püspöki szentmisém alkalmából kiemeltük a kegyképet az ezüst keretéből, és ráhelyeztük a brosst, amely a Szűzanya, a radnai Kegyelmek Anyja iránti szeretetünk és odaadásunk kifejezője. Nekem személyesen nincs más szerepem ebben.

Az eltelt évek során főpásztorként mindig előtérbe helyezte, támogatta a máriaradnai zarándoklatokat, és legtöbbször személyesen is részt vett. Mit jelent Radna a temesvári egyházmegyében élő lelkipásztorok és a hívek számára?

Lehetőségeimhez mérten, amennyire az erőm engedte, igyekeztem továbbvinni és támogatni az évszázadokon át kialakult hagyományokat. Magam is tapasztaltam és tudom, hogy az emberek szívesen jöttek Radnára, mert ott találtak menedéket, kegyelmet, valamint olyan hitet és erőt, amelyet a mindennapi életükben sehol máshol. A búcsújárás hatásos támogatója a hitéletnek, nagy pasztorális segítséget jelent. A hitélet lényeges mozzanata, amelyre az emberek szinte egész éven át készülnek. A radnai vendégkönyvben arról is lehet olvasni, hogy sok külföldre telepedett pap visszajött, hogy ott mutassa be az ezüst- vagy aranymiséjét. A kommunista időkben is visszajártak Radnára, és sokszor csendben, az ünnepélyes kereteket mellőzve adtak hálát hivatásukért. Sok Oroszországba deportált német embernek, amikor visszatért a fogságból, első útja Máriaradnára vezetett, és csak onnan haza. Sokan fogadalmat is tettek: ha életben maradnak és sikerül épségben hazajutniuk, minden évben felkeresik a radnai Szűzanyát, hogy ezt neki megköszönjék. A kommunista börtönből való szabadulását követően Boros Béla érseknek is oda vezetett az első útja, mielőtt továbbutazott volna Temesvárra. Amikor becsengetett a kolostor kapuján, a testvér, aki kijött, és meglátta borostásan, egy olyan zakóban, amely tizenöt évvel ezelőtt jó volt rá, most azonban lötyögött rajta, azt közölte P. Ernővel: Egy koldus. Csak amikor P. Ernő is kijött, ismerte fel az 1948-ban titokban felszentelt püspököt. Tizennégy év nehéz börtön után, amelyből néhányat magánzárkában töltött, Boros érsek itt mutatta be az első hálaadó szentmiséjét az oltalomért, amelyet minden szenvedés közepette megtapasztalt.

Mit jelent Önnek Máriaradna?

Ha Temesvár, mint püspöki székhely, az egyházmegye feje és elméje, akkor Máriaradna az egyházmegyénk szíve. Ahogyan a szív életben és mozgásban tartja az emberi szervezetet, Máriaradna az egyházmegye szív-szivattyúja. Radna lát el mindannyiunkat a hit, a remény és a szeretet friss vérével az egyházmegyei zarándoklatok alkalmával. Nem zárhatom le mondandómat itt anélkül, hogy ne emelném ki a papság és minden egyes katolikus hívő által éltetett búcsújáró hagyományt, amely az évszázadok során sajátosan fejlődött az egyházmegyénkben és a mai napig fennmaradt. Ez az áldott hagyomány, amely a török ​​uralom éveiben, a háborúk alatt, a deportálások, a kisajátítások és a kommunista diktatúra idején át megtartott, megmentett és megőrzött minket, a kegyelem, hit és áldás olyan kimeríthetetlen forrása, amelyet hazánkban másutt nem találunk. Aki itt lelkigondozást szeretne folytatni, támogatni kívánja és meg akarja őrizni a katolikus vallást, nem hagyhatja figyelmen kívül a máriaradnai zarándoklatokhoz kötődő mélyen vallásos hitéletet, amely az eltelt időkben itt kialakult!

Forrás: Temesvári egyházmegye