Őrségváltás Kolozsváron

0
4612

A kolozsvári Piarista templom most a Szent Mihály-plébániatemplom restaurálásának végeztéig a plébánia „főhadiszállása” Kolozsvár központjában. Augusztus 2-án megtörtént a plébánián az őrségváltás, és ennek nyomán az új plébános és segédlelkészek bemutatása. László Attila főesperes-plébános hivatalos beiktatása augusztus 9-én, vasárnap a de. 11 órakor kezdődő szentmisén lesz, amelynek főcelebránsa Kovács Gergely érsek lesz. Augusztus 2-án a fél 10-kor kezdődött szentmisén László Attilát a román közösségnek Veres Stelian korábbi plébánoshelyettes mutatta be. Az új főesperes-plébános rövid román beszédében bevallotta, Istenből merített bátorságot, hogy érseke meghívására ezt a feladatot elvállalja, és mint pap és testvér szeretne a közösségben jelen lenni. Elmondta, székelyként az elmúlt időben olyan közegben folytatott pasztorációs munkát, ahol a román nyelvet nem kellett használnia, éppen ezért kérte a közösség szeretetét, hogy így Istennek jobb szolgája tudjon lenni, hiszen ide is úgy jött, mint ahogyan papi életútját kezdte, a Ter 45,4-ből vett jelmondat szerint Józsefként, aki „a testvéretek”.

Ezután Veres Stelian a román közösségnek bemutatta Popesc Mihăiță Cristian segédlelkészt, aki petrozsényi születésű és Nagyszebenből érkezett a kincses városba, ő lesz a román közösség pasztorációjáért felelős lelkész, majd együtt bemutatták a legszentebb áldozatot.

A 11-es órai szentmisén szintén Veres Stelian korábbi plébánoshelyettes, augusztus 1-jétől a gyulafehérvári főegyházmegye vagyonkezelője Jánossi Imre segédlelkészt mutatta be a kolozsvári híveknek.

Mindannyiuk szolgálatára Isten áldását kívánja a Szent Mihály-plébánia egész közössége, akiknek nevében az új lelkészeknek művészi elrendezésű virágcsokrot nyújtottak át a ministránsok.

MEGOSZTÁS