Levél a fiatalokhoz

Feladó az ifjúsági lelkész

0
1851
Levél a fiatalokhoz

Kedves Fiatalok,

A türelmetlenség jelenét éljük. Pontosan tudom, hogy ezalól én sem vagyok kivétel. Gyakran, amikor a Messengeren akarok valakit elérni és nem sikerül, ezt szoktam mondani: „Mi a baja, már vagy egy félórája írtam és látta, akkor miért nem válaszol?”

Persze én magam is elfeledem, hogy jó húsz évvel ezelőtt napokat kellett várni, hogy a levelet megkapjam, amire olyan nagyon vártam. Ma pedig hozzászoktunk, hogy most azonnal választ és OK!-ot, esetleg lájkot kapunk.

Ilyen kicsit az idei CSIT is, decemberben már nekiláttunk tervezni, volt lelkesedés, hogy változtassunk elképzeléseken, aztán amire összeállt volna a nagycsapat, jött mindenre a korona. És hiába kérdezem Istent, hogy miért és majd hogyan. Ő csak annyit jelzett: „Látta”! Aztán a jelszónak engedelmeskedve otthon maradtunk, de egy biztos volt, tétlenül nem ülünk, mert Isten „látta”. A CSIT meglesz, ha törik, ha szakad, nem egyezünk ki a járvánnyal csak kicsit, vagy nagyon másként! Hallgatva a főszervezőket tudom, olyan fiatalok, akik mernek és akarnak nem céltalanok lenni. Ha ez az idő nem volt jó másra, akkor arra mindenképp igen, hogy észleljem és érezzem, semmi sem értelmetlen, talán ez az online CSIT sem, már csak azért is, mert Isten „látta”. 

Tegyük fel, hogy éhes vagy. Tudod, a mottónk pont erről szól, meghívás a Lényegre: Vegyétek és egyétek (Mt 26,26b)! Lehet, hogy úgy látod, körülötted sok jóllakott ember van, akik – feltehetően, a Facebook-képeik és a bejegyzéseik alapján – erőst boldogok. A társadalom azt mondja: gyorsan tudsz szerezni valamit magadnak, amivel éhséged olthatod. De azt gondolom, te nem a gyorsan megszerezhetőre, hanem a minőségre vágysz. Tudod, amikor nagyon vágytam valamire és mertem is kérni Istentől, én még egyszer sem maradtam hoppon. Amire hívlak a csapatunk nevében is, hogy légy velünk online formában ugyan, de keresd a programjainkat és ünnepeld a szentmisét is velünk! Már csak azért is, mert Isten „látta”!

Csíki Szabolcs ifjúsági lelkész